Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Romano Guardini: A liturgia szelleme
Az Egyház liturgiáját az imádkozó Krisztus, a megdicsőült Főpap sugalmazta. Ahol az Egyház imája eleven, ott mindenfelé másvilági fény, tevékeny béke, ember- és életismeret, igaz felebaráti szeretet árad szét. Az Egyház imája állandó összeköttetést teremt az örökkévalósággal. Az örök Valóság ellenállhatatlanul megfog bennünket, igazzá és méltóvá tesz, hogy örökké éljünk, örökké az igazi Jót nézzük és élvezzük.
Az Egyház a legigazibb értelemben szerves közösség. Bensőségesebben fogja egybe az embereket, mint bármi más társaság; egy lelket ad nekik, és bizonyos értelemben egy testet: Krisztus misztikus testét. Ebben a testben mindenki a legszorosabb, éltető kapcsolatban áll a Fejjel és egymással. Az Egyház a „szentek egyessége”, amely részben az Isten felé törekszik harcban és nélkülözésben, részben már együtt örvendezik a megdicsőült Fejjel, Krisztus megszentelt tagjainak közösségében. Ennek az organikus közösségnek, amely az Isten felé törekszik, nyilvános közös kultusszal kell rendelkeznie. Az Egyház liturgiája nemcsak abban a régi értelemben nyilvános, hogy csak a közösséget nézi; hanem mert felemeli, sőt fel is magasztosítja az egyes ember imáját. Benne az egyed imája is szertartássá válik. Krisztus és az Egyház, Krisztus és a lélek, tökéletes párhuzamban állnak egymással. A liturgia révén az egyes ember imádságának is objektív alapja lesz, amely egy nagy, magunk felett álló célra irányul, és átlendül az egyén szűkös, esetleges látókörén. A liturgiában az egész teremtés zeng dicséretet a Teremtőnek, az egyénben pedig a mindenség tükröződik vissza.
A liturgiát a „nagy népkatekizmus”-nak nevezték el. Valóban az is volt az előző századokban. Hogy ismét az legyen, az eddigieknél többször kell hivatkoznunk a családi nevelésben, az iskolában, prédikációban a vallásos lelkület ama értékeire és nevelő erejére, amelyek épp a katolikus liturgiában találhatók meg.
Ezeket a törekvéseket akarja támogatni a „liturgikus mozgalom”, amikor liturgikus fogalmak, cselekmények és szövegek feldolgozásával a liturgiát mélyebben meg akarja ismertetni a papság, tanítóság és a képzett világiak széles köreiben. Ebben a kötetben azt mutatja be Guardini, hogy a helyesen értelmezett liturgia alapjában megfelel az egészséges és természetes lélektannak és lélekkultúrának. Azokat a nehézségeket veszi sorra, melyeket a modern ember a liturgiában csak találhat. Kimutatja, hogy ezeknek a nehézségeknek az okai vagy a liturgia helytelen és tökéletlen megértésében vagy pedig a lelki élet valamilyen egyoldalú túlhajtásában gyökereznek. Bebizonyítja, hogy a liturgia mennyire elősegíti a lélek harmóniáját, hogy mennyire összefügg és közreműködik vele. Az évszázados liturgia önkénytelenül is segít mai bajainkban, és megoldja a nehézségeket. Felemel bennünket nehéz pillanatainkban önző egyéniségünkből: Isten tisztelettudó gyermekeivé, az Atya igaz imádóivá nevel.
A könyv tartalma:
A liturgikus ima (A liturgikus és a népi ima; A hitigazságok és az érzelem szerepe a liturgiában; A liturgia erkölcsi tartalma; A liturgikus ima formája; A természet és kultúra szerepe)
A liturgikus közösség (Az individualisztikus ember és a liturgikus közösség; A szociális alaptermészetű ember és a liturgikus közösség)
A liturgia stílusa (Stílus tágabb értelemben; Stílus szűkebb értelemben; A liturgia stílusa; Nehézség a liturgia stílusában; A nehézség megoldása)
Liturgikus jelképek (Az érzékelhető dolgok szerepe a szellemi életben; Testitől elkülönített szellemi élet; Testivel egybeolvadó szellemi élet; A jelkép keletkezése)
A liturgia mint játék (A cél fogalma; Az „értelem” fogalma; A cél és „értelem” az Egyházban; Játék és művészet; A liturgia művészi játéka)
A liturgia szépsége (A hatalom szerepe az Egyház külső életében; A szépség szerepe az Egyház belső életében; A szépség önmagában álló érték: a tartalmi igazság kifejezése; A liturgia szépsége)
A „logos” elsősége az „ethos” fölött (A liturgia és a mindennapi élet; a liturgia viszonya az erkölcsi rendhez; „Logos” és „ethos” történelmi megvilágításban; A katolikus álláspont; A logos elsősége a liturgiában)