Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Müller Lajos: Az apostoli hitvallás. I. ágazat – II. rész – „Hiszek az Atyában, mennynek és földnek teremtőjében”

A szerző az Apostoli hitvallást dolgozza fel ebben a kétkötetes művében. Megmaradva a tudományos alapon, az igazságokat az élethez közel hozza, és a lehető legkönnyebben érthető, sőt élvezetes módon adja elő. A könyv jó szolgálatot tesz a hitoktatóknak és szónokoknak, akiknek nincs idejük arra, hogy előadásaikra hosszú tanulmánnyal készüljenek. De a művelt közönség is, amely a vallás dolgainak bővebb megismerésére szomjas, szívesebben veszi majd kezébe ezeket a könyveket, mint a tudományos könyvek vaskos köteteit.

Ennek a második résznek a fejezetei:

Az Atya

Az egyes isteni Személyeknek tulajdonított munkák és sajátságok

A Teremtő és a teremtmény
Isten teremtette a világot (A világ eredete; Ellenfelek; A keresztény tan; Isten szabadon teremtett; A teremtés célja; A nagyság csodái; A Nap fényessége; A Nap melege; A csillagok száma; A távolságok; A csillagok sebessége; A kicsinység csodái; A teremtmények használata; A teremtmények magukban véve)

Isten fenntartja a világot
Függés
Istenhez tartozandóság
Az isteni Gondviselés (Ellenfelek; Az igazak szenvedései; A szenvedés az igazak próbaköve; A bűnösök szerencséje; „Legyen meg a Te akaratod!”)

Az angyalok (Az angyalok neve; Ellenfeleink; Az angyalok létezése; Az angyalok természetes adományai; Az angyalok természetfölötti ajándéka; Rangfokozatok az angyalok közt; Az őrangyalok; Az őrangyalok szerepe; Az őrangyalok tevékenysége; Az őrangyalok védik lelkünket; Támogatók a lelki életben; Kötelezettségeink az őrangyallal szemben; A bukott angyalok; Mások rehabilitálni akarják; Bizonyítékok. A kinyilatkoztatás; Az emberi nem közhite; Történetírók; Lélektan; Nem kizárólag a sátán; Szövetségesek; Az angyalok bűne; A bukott angyalok hatalma az ember felett; Ne kicsinyeld a sátán hatalmát!; Túl se becsüld hatalmát!)

Az ember (Az ember eredete; Az emberi test; Az emberi lélek; A szellemi átöröklődés; A lélek szellemisége; Szabadakarat; A halhatatlanság; Az ember mint Istennek képmása)

Az ember a világtervben (Ember a „tiszta természet állapotában”; A felemelt ember; A paradicsomi kegyelmi állapotának velejárói; Hol volt a paradicsom?; A bűnbeesés; Az ősbűn következményei; Az áteredő bűn; Az áteredő bűn lényege)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1944 | Oldalszám: 119 | Méret: 20x14 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 4 MB |