A könyv az egyik legalapvetőbb emberi kérdéssel foglalkozik: a szenvedéssel. A kérdés minden kor emberét érinti, de a könyv megjelentetésekor, a második világháború idején még erőteljesebben fogalmazodott meg.
Az emberi életnek egyik, látszólag szomorú velejárója, hogy tele van bajokkal, kellemetlenségekkel; ezek pedig – néha rövidebb, máskor hosszabb időre – elveszik kedvünket minden örvendezéstől. Sajátos rejtélyessége, kettőssége ez életünknek. Belső ösztön hajt a boldogság után mindnyájunkat; de ugyanakkor újra meg újra tövisek sebzik meg – nem a lábunkat, hanem a szívünket. Akármilyen kényelemben élünk, a Földünk azért továbbra is „siralomvölgye” marad számunkra, ahol – Lacordaire szavai szerint – embernek lenni annyit is jelent, mint szenvedni.
Az idők folyamán minden emberi bölcsesség tehetetlennek bizonyult a szenvedéssel szemben. Egyedül Jézus, a Szabadító tudja szenvedéseik fullánkjától megszabadítani a Benne hívőket. A szenvedés akárhány esetben büntetés. De nem mindig az! Létezik üdvözítő szenvedés. A szenvedések fejlesztik ki legjobban az emberi együttéléshez szükséges erényeket. A szenvedés tágítja látókörünket és mélyíti szellemi világunkat. A szenvedés könnyebbé teszi elválásunkat e földi élettől. A szenvedés a mennyei Atya iskolája.
Gyakorolnunk kell a szenvedés művészetét. A könyv tanácsai: Légy készen! Csak hidegvér! Mindenki szenved. Nem a te kereszted a legsúlyosabb. A szenvedés művészetének két főszabálya: gondoljunk a szenvedő Krisztusra és a ránk zúdult csapás hátterében lássuk meg hívő szemmel a mennyei Atya szerető kezét. Legyen meg az Ő akarata! A szenvedésből jó keletkezik. Vizsgáld meg lelkiismeretedet! Remélj szebb jövendőt! Szenvedéseink idején nagy erőforrást jelentenek a vallási gyakorlatok. Keressünk vigaszt embertársainknál! Foglaljuk el magunkat! Ki a szabadba! A könnyítő könnyek.