Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Szunyogh Xavér Ferenc: Szent Péter, Krisztus sziklája. Elmélkedések az Apostolok Cselekedetének első része felett

A szerző bencés szerzetes, és lelkületében összeforrt Szent Benedek szelleme, a liturgia szolgálata és a Szentírás szeretete. Ezért zárt, biblikus lelkigyakorlatokon a Szentírás könyvét vette alapul, homíliaszerűen dolgozva fel az egyes önálló részeket. Ezekből a beszédekből keletkezett ez a könyv.

A könyv célja hármas:
1. A szent szövegnek az olvasására és megismerésére segítse el az olvasókat. Ezért a szedésben is megkülönböztetve áll előttünk maga a szent szöveg, úgy, hogy a kiemelt sorokat egymásután olvasva az Apostolok Cselekedeteinek összefüggő szövegét kapjuk meg.
2. Rásegítse az olvasókat a Szentírásba való elmélyedésre és annak egyéni életükben való felhasználására. Erre szolgálnak az elmélkedések.
3. Anyagul szolgáljon szentbeszédek számára. Ezért az elmélkedések gondolatait inkább tömöríti, hogy azután minden szónok belevihesse egyéniségét és alkalmazhassa a sajátos körülményekhez.

A könyv elmélkedései:

Az Egyház megszületése (A húsvéti bizonyosság; A Feltámadott iskolájában; Az égben lakozó és a földön működő; A Lélekvárás módja; A teljes apostoli kar; Az apostoli hivatás).

Szent Péter, a Szentlélek kiválasztottja (Az Egyház születése; A Lélekáradás csodája; A legelső prédikáció az Egyházban; Örök kérdés – örök felelet; A Lélek hatása).

Szent Péter Jézus nevében csodát tesz (Az első csoda; Jézus nevének trónraemelése; Az első összeütközés).

Szent Péter bilincsekben (Krisztusban szabadon; A pásztor és a nyáj).

Szent Péter az Egyház élén (Az egyén és a közösség; Az első konkoly Isten földjében; A büntetés következménye).

Szent Péter, Jézus Krisztus megváltója (Kik Krisztus ellenségei?; Egy okos szó a szenvedélyek között).

Szent Péter magvető munkása: István (A szebb jövő magja; Az igazság megvallója ; Az igazság elviselhetetlen).

Szent Péter aratómunkása: Fülöp (Isten utai és gondolatai; A kétféle lélek; Egy Istent keresőnek Istenre találása).

Szent Péter pártfogoltja: Kornélius (A vihar után; A pogány világ kopogtat; Isten kegyelmének útja; Égi oktatás; Aki keres, talál; Értsünk meg másokat; Az isteni biztosíték; Az első „krisztusiak”).

Szent Péter üldözője: Heródes Agrippa (Az üldöző és az üldözött; Nyugalom a nyugtalanságban; Az üldöző vége).


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1941 | Oldalszám: 140 | Méret: 19x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |