A Korda Könyvkiadó és Nyomda könyveinek archívuma
1941-ben új kiadvány indult el Magyarországon, homlokán e két szóval: Papi Lelkiség. Emberi szemmel nézve vakmerő vállalkozás volt. A második világháború már javában dúlt, és az anyagi gondok egyre fokozódtak hazánkban is. A jövő is bizonytalanná vált. Másutt inkább csökkentették a hasonló kiadványok számát – Magyarországon pedig a szegedi egyházmegyeközi szeminárium lelkiatyja, P. Hunya úgy látta, hogy Isten akarata és a magyar papság lelki haszna sürgeti a kiadványnak elindítását.
Hunya Dániel látta, hogy az Egyház élete nagy lelki megújulás felé halad, és azt akarta, hogy a magyar katolicizmus és a magyar papság se maradjon el ettől a fejlődéstől. A papoknak is szükségük van egy lelkiatya szerető gondoskodására. Mintha csak megérezte volna, hogy közel az óra, amikor a „világ fejedelme” könyörtelen harcot fog indítani a magyar papság ellen, hogy megfossza őket a szeretettől, és gyűlölettel vegye körül őket, hogy pártokra szakadjanak és szétszóródjanak. Mintegy előre telíteni akarta a magyar papságot azzal a szeretettel, azzal a békességgel és egységgel, amelyet Jézus adott nekünk, amit a világ nem tud elvenni tőlünk. Talán nem vakmerő túlzás azt mondani, hogy olyan volt hazánk papjai életében a Papi Lelkiség kiadvány sorozata, mint az apostolok életében Jézus búcsúbeszéde az utolsó vacsorán, a szenvedés, a nagypéntek előtt. 1947 decemberében jelent meg a Papi Lelkiség utolsó száma, mert 1948 tavaszán már megkezdődött a katolikus nyomdák államosítása, a katolikus könyvek, kiadványok betiltása, az elfogatás, a kínszenvedés, a kálvária.
A sorozatnak 18 kötete jelent meg. Eleinte negyedévenként, az iskolaévet követve, a háború végén kimaradásokkal. Ez a kötet a sorozat 1942/43-as évben megjelent első (összesítve ötödik) száma. A kiadványok rovatai: 1. Lelki élet; 2. Jópásztori szellem; 3. Önképzés; 4. Egység; 5. Confiteor; 6. Liturgia; 7. Szerzetespap; 8. Magyar népünk papja; 9 Világiak a papokért; 10. Szeminárium; 11. Irodalom; 12. Dolgozatok.
A kiadvány főtárgya a papi fejlődés alapjai. Tartalma: Mindig előbbre Fejlődési alapok A teljesebb élet felé Lelki élet (Világi papok lelki fejlődése; Fölkelés; Elmélkedés; „Nem tudok elmélkedni!”; A papi lélek fejlesztése; A lelki összeszedettség begyakorlása) Jópásztori szellem („Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért…”; Omnibus omnia fieri; A katolikus pap hivatása a másvallásúak felé; Engeszteljünk! Vezekeljünk!) Önképzés (Önművelés; Szentírásos papi lelkiség) Egység (A francia papság egységmozgalmai; Az Unió Apostolica története, szervezete és lelkisége) Liturgia (A lelkivezetés) Szerzetespap (Szerzetesi lelki fejlődés; A ciszterci lelkiség; Igények támadnak a lélekben. Levél) Magyar népünk papja (Erdélyi képek; Van-e a mai magyar papnak nemzetmentő feladata?) Vegyesek („Julianus barát” és a papi jellem; A jellem napszámában; Gondviselésszerű mozgalom) Szeminárium (Kispapi fejlődés; A kispapegység felé; Kispapegység elvi alapjai; Máriabesnyő; Ut omnes unum sint…; Így látom; Egy kis önbírálat)