Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Nemeshegyi Péter: Krisztusi emberiesség – keresztény humanizmus

Ember vagyok. Érzek, gondolkodom, örülök, szomorkodom, vágyakozom, akarok, cselekszem. Van értelmem és van kezem. Értelmemmel kutatom a végtelen világűr és az aprócska atomok világát. Keresem az igazságot. Felötlik lelkemben az örökkévalóság és a végtelenség gondolata, és ezért már semmi véges dolog nem tudja oltani szomjúhozásomat. Kezemmel átalakítom a földkerekséget, teremtek kultúrákat, alkotok csodálatos műalkotásokat, épületeket, szobrokat, képeket, teremtek csodálatos zenedarabokat. Gyógyítok betegeket, segítek a rászorulókon. Alkotok szerető, egymás boldogságának örülő emberekből álló közösségeket.
De ugyanakkor ember létemre gyűlölöm a másik embert, megölöm, tömegekbe verődve folytatok gyilkos háborúkat, rombolom a természetet, kiirtok állatfajokat, piszkítom a környezetet. Mintha csak az idő végzete hajszolná az embert hol az egyik, hol a másik irányba.
A humanizmus olyan gondolatrendszer és cselekvésmód, amely az embert helyezi központba.
A Jézus tanítását követő kereszténységben az ember, minden ember végtelenül fontos.
A könyv fejezetei:
Szentírási gyökerek
Történeti alakulás
A keresztény humanizmus hét tétele (1. Lenni jó; 2. Minden ember Isten képmása, aki sérthetetlen jogokkal rendelkezik; 3. Szerető önátadás; 4. Képességeink fejlesztése; 5. Önfegyelem; 6. Jézus követése; 7. Készek vagyunk életünk odaadására)
A világrend jövőjének alternatívái (A kultúrkörök összecsapása vagy kultúrák közötti dialógus; Vallási éledés; Vallások, mint konfliktus-teremtők; A kereszténység esete; A kontroverzia szelleme; A nyugati posztmodern relativizmus; A dialógus kultúrája és az inkulturáció; Keresztény hozzáállás a 21. század küszöbén)


A könyv metaadatai
| ISBN: 963 9554 09 x | Megjelenés éve: 2004 | Oldalszám: 96 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |