Veszélyben forog Mezőkövesd drága kincse, szép, világhírű népviselete. Mind többen hagyták el a régi szép népviseletet, amint mondják „kiöltözködtek”. E folyamat olyan mértéket öltött, hogy többen azt hiszik, nincs is már mód, lehetőség ennek megakadályozására. Szomorú a dologban az, hogy nemcsak a szegények hagyják el a régi szép népviseletet, hanem még a jobbmódúak is.
A kis matyó gyermekek és leánykák úgy járnak vasár- és ünnepnapon, még a szép matyó ruhában ékeskedő édesanyjuk oldalán, mintha nem is matyók, hanem Pestről idevetődött kis „lelenc gyerekek” lennének. Rendben van ez így? Térjünk napirendre a népviselet elhagyása felett? Ezt nem teheti a szerző. Sokkal jobban szereti a „matyó népet”, „Mátyás király volt katonáit”, kik ősi katolikus hitüket és magyarságukat a mai napig hűen megőrizték, semhogy e nép szomorú élete, búja-bánata ne lenne oka a szomorúságának, bújának és bánatának! Veszélyben látja a népviseletet, de népviseletével együtt a megélhetését, boldogulását, hitét, erkölcsét is, és azért még az utolsó órákban félreveri ezzel a füzettel a harangot és idegrázóan kongatja, nehogy később saját lelkiismerete és mások is szemére vetsék: hisz ott volt, szeme előtt történt a pusztulás, miért nem állotta útját?
A füzet, mely 1937-ben íródott, ezt a mezőkövesdi népviseletet próbálja megmenteni.
A füzet tartalma:
Kongatás
Népviselet világszerte
Tövisek
Miért kell nekünk tehát a matyóviselet mellett kitartanunk?
Mit kell tennünk a mezőkövesdi népviselet érdekében?