Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Bangha Béla (össz.): A négyszázéves Jézustársaság

Az emlékkönyv, több szerző munkája, a négyszázéves Jézustársaság jubileumi kiadványa, a Rend fennállásának 400-ik évfordulója alkalmából.
Loyolai Szent Ignác, a Rend alapítója gondviselésszerű férfiú volt Krisztus Egyházában, aki Pampelona város védelmében történt megsebesülése után elfordult a világ hiúságaitól és dicsőségétől, s egész életét Krisztusnak s az Ő Egyházának szentelte. És miután manresai magányában vezekléssel és elmélkedéssel, majd a párizsi egyetemen végzett tanulmányaival felkészült nagy élethivatására: nemcsak személyes apostolkodásával, hanem III. Pál pápától jóváhagyott agilis Rendjének immár négyszázados munkásságával is szüntelen törekedett kitűzött céljára, amely az egész világnak Krisztushoz való vezetése, Krisztus Egyházának pedig erősítése, terjesztése és felmagasztalása. Ezért Rendjével együtt segített az Egyházat befelé valóságos életszentséggel és a tudományok mesteri művelésével megerősíteni, kifelé pedig a szent hit elszánt védelmével s a hit szerint való élettel nemcsak eddigi keretei között megtartani, hanem apostoli buzgósággal tovább is terjeszteni Krisztusnak egyetemes és minden korban érvényes parancsa szerint: „Elmenvén, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek.”
Ez a hatalmas tudományos munka gazdag történelmi forrásokra támaszkodva részletesen leírja a Rend keletkezését, szervezetét, belső és külső életének viszontagságait, csodálatos munkásságát és az Egyház, valamint az egyes országok, nevezetesen Magyarország, sőt az egész emberiség életére gyakorolt üdvös hatását. Ennek a sajátos célnak elérésére kiválasztott sajátos eszközei: a megalkuvást nem ismerő sziklaszilárd hit, amely a hit- és erkölcsi igazságokra vonatkozóan észszerű engedelmesség a kinyilatkoztató Isten iránt; továbbá a hit szerint való élet; Krisztushoz és Egyházához törhetetlen ragaszkodás; minden vonatkozásban alapos tudományos felkészültség; nagyszerűen kiépített iskola- és tanítási rendszer; egészen az önfeláldozásig menő engedelmesség, ha kell, harciasság; minden korban és minden vonatkozásban nagy egyéniségek kialakítása; végül az erősen centralizált belső szervezetben és a kollektivitásban rejlő óriási erő, amely az egyes tagok erejét és életkorát messze meghaladó feladatokra is bátran vállalkozik s azokat becsülettel megoldja.

A kötet tanulmányai:
Hóman Bálint: Magyar jezsuiták
Bangha Béla: A Jézustársaság az egyház újkori fejlődésében
Hunya Dániel: A rendalapító: Loyolai Szent Ignác
Csávossy Elemér: A rend erőforrása: a szentgyakorlatok
Lányi Ede: A Jézustársaság szervezete
Hitter József: A jezsuita lelkiség
Gálffy László: A jezsuita szellem
Petruch Antal: A Jézustársaság mint tanítórend
Reisz Elemér: A Jézustársaság a missziók szolgálatában
Borbély István: A Jézustársaság és az egyházi tudományok
Bíró Bertalan: A Jézustársaság és a világi tudományok
Alszeghy Zsolt: A jezsuiták a magyar irodalomban
Hemm János: A Jézustársaság a szentség fényében


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1940 | Oldalszám: 368, [7 tábla] | Méret: 24x16 cm | Kötés: kemény | Kiadó: Pázmány Péter Irodalmi Társaság | Nyelv: magyar | Fájl méret: 19 MB |