Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Wimmer M. Anzelm: Az isteni tűz világa. Bevezetés a Szentlélek működésének misztériumába

E könyv buzdítani akar s nem tanítani. Ennélfogva csak annyi teológiai érvet nyújt Aquinói Szent Tamás munkáira támaszkodva, amennyi elkerülhetetlenül szükséges, hogy célját elérje.

Mint hitbuzgalmi irat, hézagot kíván pótolni. Vallásos irodalmunk eddig túlságosan keveset foglalkozott a Szentlélek csodálatos világával. A könyv ezen a hiányon óhajt segíteni. Feltárja a Szentlélek világába nyíló ajtót, és inkább sejteti, mint megmutatja, mi rejlik mögötte.

Szeretne úttörő lenni és arra indítani, hogy mások is közeledjenek az ajtóhoz, átlépjék a küszöböt, belepillantsanak a harmadik isteni személy működésének titkaiba és közöljék a látottakat. Csak gazdagítanák irodalmunkat, mélyítenék vallásos kultúránkat és emelnék lelki életünk nívóját.

A könyv két része:

Első rész: Az isteni Lélek

Az eljövetel
1. A tátongó űr; 2. A várakozás; 3. A Beteljesülés; 4. Felszakított ajtók; 5. A hömpölygő áradat

Szeretet a Lélek
6. Az Atya és a Fiú szeretete; 7. Termékeny szeretet; 8. Csodálatos híd; 9. Az emberiség megszentelődése; 10. Nyughatatlan szeretet; 11. Keresztény embertípus; 12. Embereket faragó Lélek; 13. Alkotó szervezés

Az isteni Lélek legszebb alkotása
14. A názáreti Szűz; 15. Összehasonlíthatatlan remekmű; 16. A szeretet kiváltságos eszköze; 17. Az Istenanya érintetlensége; 18. Csodálatraméltó anyaság; 19. Az áldozat máglyája; 20. Megdicsőülés; 21. Az Istenanya kultusza

Az isteni Lélek szeplőtelen szolgálója
22. A Tűz szolgálata; 23. A Szentlélek tüze; 24. A lelkek szeretete; 25. Az igazság világossága; 26. A soha ki nem hűlő tűz; 27. Az isteni Lélek szeme; 28. Krisztus tüzes szándéka;

Az isteni szenvedély
29. Krisztus munkatársai; 30. A hívó szó; 31. A hivatottak elindulása; 32. A lelkek szenvedélyes szeretete; 33. Csodálatos tűz; 34. A világ elhalványuló káprázata; 35. Teljes egyedüllét; 36. A magányt betöltő Lélek; 37. A lelkek vezetése; 38. Állhatatos kitartás; 39. Az isteni Lélek kedveltjei

Lélekjárás a világban
40. A Lélek és a világ; 41. A Lélek nyomai a világban; 42. A világban élő ember; 43. A Szentlélek remekműve a világban; 44. A Szentlélek egy másik remekműve; 45. A magány áldozata; 46. A folyton alkotó Lélek

A Lélek könyve
47. Az írás varázsa; 48. Az írás méltósága; 49. A könyvek Könyve; 50. Az isteni Szerző stílusa; 51. Az isteni Szerző mondanivalója; 52. Az isteni Szerző szándéka; 53. Az isteni Szerző sikere; ; Második rész: Az isteni lélek működése

A lelkeket kereső isteni Lélek
54. A Szentlélek feladata; 55. A Szentlélek küldetése; 56. Isten ajándéka; 57. Isten temploma; 58. Induljunk útnak

Az isteni Lélek bennünk lakozása
59. Szoros kapcsolatok; 60. A kegyelem; 61. Ki lehet a Szentlélek hajléka?; 62. Az isteni Lélek bennünk lakozásának módja; 63. Az isteni Lélek temploma

Az isteni Lélek lehelete a hét szentségben
64. A misztikus Krisztus-test élete; 65. A Szentlélek a szentségekben; 66. A lélek gyermekkora; 67. Az érett kor küszöbén; 68. A bűnbocsánat; 69. Az Eucharisztia; 70. A haldoklók szentsége

Az isteni Lélek szerepe a lelki életben
71. Az isteni Megváltó életalakítása; 72. Mi az erény?; 73. Hit. Remény. Szeretet; 74. A sarkalatos erények; 75. Az isteni Lélek a lelki életben

Az isteni Lélek ajándékai
76. Izaiás próféta szavai; 77. Az isteni szeretet csodája; 78. Az arsi plébános szavai; 79. Az istenfélelem; 80. Az áhítat; 81. A tudomány; 82. Az erő; 83. A jótanács; 84. Az értelem; 85. A bölcsesség; 86. Az isteni Lélek útja

Az isteni Lélek gyümölcsei
87. Érik a gyümölcs; 88. A Szentlélek oltása; 89. Szent Pál tanítása; 90. A Szentlélek gyümölcseinek ellensúlyozó ereje

Az isteni Lélek stílusa
91. Változatosság az egységben; 92. Erőteljes élet; 93. Izzóan tüzes élet; 94. Az érett és kiforrott lelkiség; 95. A jövő Krónikása

Egy ütemben az isteni Lélekkel
96. A gyümölcs; 97. A magasba ívelő vonal; 98. Lelki elmélyülés; 99. A kibontakozás; 100. Az isteni Lélek útja

A katedrális
101. A Szentlélek munkásai

Függelék

Az isteni Lélek kultusza a keresztény századokban
102. Összefoglaló visszapillantás a lezajlott századokra; 103. A hagyomány; 104. A történelem; 105. A lelki élet; 106. A Szentlélek liturgiája; 107. A művészet; 108. A kultusz dicső útja

Az isteni Lélek és a Jótanács Anyja
109. A Jótanács Anyját a Szentléleknek köszönjük; 110. Az eleven példa jótanácsa; 111. Az éltető szellem jótanácsa; 112. Üdvösséget eszközlő tanács; 113. Lelkünk csendes, meghitt sarka


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 252 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |