Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Wimmer M. Anzelm: A megváltás bölcsődala. Gondolatok a „Magnificat”-ról
Alkonyodott, amikor a Szentszűz az esthajnal békés, ködfátyolos homályában megpillantotta rokona, Erzsébet házát. A hosszú, benső élményekben gazdag, lelki meglátásoktól világos, a fejlődő anyaság növekvő örömétől boldog útnak vége volt: Erzsébet házától már csak pár lépés választotta el. Ezzel az úttal, amelyhez hasonlót emberi teremtmény még soha nem járt, megint egy fejezet múlt el az Ő zsenge, de eseményekben máris gazdag életében.
A szőlővel befuttatott tornácon ölelő karok fogták körül fáradtságtól és az anyaság áldásától ingadozó szűz testét. Szemek, amelyeket szintén, de csak a késő korban sarjadozó termékenység büszke és hálás tudata tett fátyolossá, kimondhatatlan boldog és csodálatosan megértő pillantással néztek szemeibe, míg az éltes korban anyává lett Erzsébet méhében megmozdult a gyermek, hogy azt a Másikat köszöntse, kinek jelenlétét megérezte, és aki azért jött, hogy elvegye a világ bűneit.
Judea bérceit utolsó csókjával aranyozta be a leáldozó nap, és a levegőben semmi sem mozdult. Mintha a természet is megrendülve fojtotta volna vissza lélekzetét, mert a bekövetkezendőre várt… A Szentszűzben a pattanásig feszült meg minden. Gyengéd, az alázatosság termékeny homályában nevelt lelke nem bírta már a váratlanul reá szakadt öröm terhét. Erzsébetnek a növekvő homályban kicsendülő szavai, a gyermek Jánosnak lelkendező ujjongása, a természetadta békésen boldog keret, minden, ami körülötte lélegzett és élt, azon isteni szikra volt, amelynek tüzében elzárkózott, nemes lelke felpattant, hogy énekbe, diadalmas himnuszba, elragadtatástól izzó zsoltárba öntse azt az örömet, amely után sötét évezredeken keresztül szomjúhozott a megkínzott emberiség.
A Szentszűz énekének nem volt vége akkor, amidőn Erzsébettel betért a házba, mert a már felkerekedett alkonyi szellő hűvös áramlata az estebéd idejére emlékeztetett. Nem. A „Magnificat” nem némult el, hanem végigzúgott a kereszténység századain mint a megváltás beteljesülésének örömittas diadaléneke. És ma is érinti lelkünket. Ma is gyújt, elragad, gazdaggá tesz. És arra késztet, hogy az örökké fiatal Istenanyával együtt zengjük: ,.Magnificat anima mea Domínum.”
A Magnificat tárgyalásának felépítése:
Két évezreddel ezelőtt…
Előzmények (Az őshajnal ölében; A szentély magányában; A nagy esemény; Judea hegyeiben).
A megváltás bölcsődala. A „Magnificat”.
A Szentszűz istenfogalma (Nagy az Isten!; Az Úr dícséretreméltó mindenek felett!; Lelkével látja az Urat).
Az új idő küszöbén (A keret; Az ember; Az élet).
Önismeret (A kicsiség méretei; A szemrevétel; A szolgálóleány).
Századokat összefogó pillantás (A boldogság motívuma; A dicsőítés motívuma; Az összesség motívuma).
Szent Hatalmasság (A teljesítmények nagysága; A cselekvő Isten hatalma; A cselekvő Isten szentsége).
Az irgalom előfeltétele (Az isteni irgalom; Nemzedékről-nemzedékre; Az istenfélelem).
A hatalom két véglete (Az isteni hatalom megnyilvánulása; Az emberi hatalom kinövései; Az emberi hatalom sorsa).
A felmagasztaltatás (Az uralkodó hatalom; Jelentőségteljes jelentéktelenség).
A kiegyenlítő igazság (Az „éhezők” lelkisége; A „bővelkedők” lelkisége; Érdekes szerepcsere).
A hűséges Isten (Az isteni hűség az ószövetségben; Az isteni hűség az újszövetségben; Az isteni hűség az egyéni életben).
Függelék (A „Magnificat” előképe az ószövetségben; A „Magnificat” és az ószövetségi biblikus szövegek).