Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Székely László: Amiről eddig alig volt szó

Az augsburgi nagy figyelmeztető után végveszélybe került a magyar nép. Géza fejedelem megértette, hogy nemzetét a többi európai nép színvonalára kell felemelnie, át kell vennie a nyugati népek műveltségét, állami berendezkedését és vallását, meg kell szüntetnie a folytonos háborúskodást az áldásos, munkás béke kedvéért. Keresztény nőt vett el feleségül, papokat hívott be az országba, akik lassan Krisztus szelíd igájába hajlították a nyakas, büszke fejeket. Nehéz munka volt a magyar hittérítés. Száz évig tartó, kemény küzdelem kellett ahhoz, hogy elnémuljanak a táltosok, a kőoltárok helyett eke elé kerüljenek a fehér lovak, de Géza fiának, Szent István királynak nagy művére mégis sikerült egy másik szent királynak, a lovagias Lászlónak feltennie a koronát.

Kereszténnyé lett a magyar nép, a szentek földjévé vált Árpád öröksége. Békés kolostorok szorgalmas lakói tanítgatták a népet Krisztus szeretetére, tudományra, iparra, földművelésre; magasba nyúló tornyok figyelmeztették szerte e hazában az idegeneket, hogy Magyarországon Krisztus uralkodik, a lovagias magyar nép erős karja és domború melle bástya, melyen a Kelet vad hordáinak, tatárjainak és törökjeinek minden ádáz küzdelme megtörik. A katolikus Egyház sokat nyert velünk, de mi még többet kaptunk tőle. Mondhatnám, életet kaptunk a katolicizmustól. Életet nemzeti létünk hajnalán, életet mindannyiszor ezer esztendő alatt, valahányszor a sír szélére sodort végzetünk. – A katolikus Egyház nélkül ma már talán csak a történetbúvárok öreg könyveinek a lapjain élne ez a név: magyar, zengzetes, szép nyelvünk érthetetlen szavait komoly nyelvtudósok próbálnák fejtegetni. A katolicizmustól kaptunk mindent, a katolikus Egyház anyai keze tartotta fenn nemzeti létünket egy évezreden át. Akár a történelem lapjait forgatjuk, akár a magyar művelődés fejlődését nézzük, akár a magyar társadalmi életet kialakító tényezőket vizsgáljuk, mindenütt ott találjuk az Egyház áldott kezét.

Az Egyház jelentőségét a nemzeti létünkben a következő fejezetek szerint tárgyalja a könyv:

I. Az Egyház szerepe a magyar történelemben
Szent István kora; A kereszténység megerősödése; A katolicizmus az utolsó Árpádok alatt; A magyar katolikus Egyház fénykora; Európa védőbástyája a Hunyadiak idejében; A katolicizmus történelmünk legszomorúbb korszakában; Az Egyház és a Habsburgok.

II. A magyar kultúra és az Egyház
Templom és iskola; Az Egyház és a magyar gazdasági élet; A katolicizmus a magyar irodalomban.

III. A katolikus vallás mint nemzetfenntartó tényező
Az Egyház és a magyar életerő; Mit bizonyítanak a számok?; Az egyke pusztításai; Pezenhoffer adatait igazolja az 1930. évi népszámlálás; A sötét jövő.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1940 | Oldalszám: 52, [1] | Méret: 20x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |