Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Szabó József: „Emberebb ember – magyarabb magyar”. Világnézeti konferenciák IV.
Ez a füzet Szabó József világnézeti konferenciabeszédeinek negyedik része, mely az egyén egyszerűnek látszó, de annál bonyolultabb problémájával foglalkozik.
A szerző írja: Én láttam minden szépségedet, csodáltam minden értékedet, vadócnak érkezett, nemes tővé ojtott gyönyörü fajtám, te páratlan erő, vénhedt Európának ma is vitális népe: aranyos magyarság! Éppen a magyarság története a klasszikus tanú reá, hogy a néplélek lényeges összetevője nem „a biológiai emberállomány”, hanem az a közös sors, az a közös élet és kultúrakarat, amely egy egyedeiben meglehetősen heterogén emberanyagból felépítette azt a nemzetet, amely immár ezer éve, hol győztesen, hol megverten, de soha egészen el nem tiportan áll. Az volt Szent István országépítő zsenialitásának legmélyebb bizonyítéka, hogy mindjárt történelmünk kezdetén a keresztény és a nemzeti gondolatot, a vallást és a hazafiságot oly csodás szintézisbe forrasztotta egybe. Ne azon rágódjunk ma, hogy mi vagyunk előbb: magyar-e vagy katolikus, mert e két fogalom elválaszthatatlan egymástól. Nem kell nagyon bizonyítanom, hogy történelmünk folyamán akkor voltunk emberebb ember s magyarabb magyar, amikor éltük a hitet.
Mécs László pedig:
„Szerelmes nemzetem, vigyázat!
Ne csábítson el hősi lázad
az Úrtól, melynek neve Jézus;
és biztonságos boldogságod
örök időkre megtalálod!”