Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Szabó József: Az egyén és a közösség röntgenképe. Világnézeti konferenciák II.
Ez a füzet Szabó József világnézeti konferenciabeszédeinek második része, mely az egyén és a közösség röntgenképét mutatja elénk és elemzi.
Az egyén és közösség helyes viszonya ma még csak álom, megvalósitása eddig nem sikerült. Negativ oldala ugyan megvalósult, de az is túlzó egyoldalú kiélezésben: vagy mint liberális individualizmus, vagy mint extrém kollektivizmus. A kollektivizmusnak két faja jött létre, mint a liberális individualizmus és a nacionalis despotizmus. Mind a három porban hever, s neki szólnak a veretlen Isten szavai: „Azt mondod: … semmire sem szorulok; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, és szánalmas, és szegény, és vak, és meztelen.” (Jel 3,17) Igen, mert a plátói meglátás félelmetesen igazolódott be, hogy ti. az államforma mindig az államformát hordozó ember arculatával egyezik. Minden vezér megtanulhatná, hogy ha hadat üzenve az Istennek elvonja az egyént az Istentől, államformáját s társadalmát korhadt vázra építi. A katolikus kegyelemtannak van egy tétele, amely szerint Isten kegyelme nélkül a természettörvénynek még a lényegét sem tudja megtartani hosszabb időn át az ember. Ez az Istentől, az élet forrásától elvont törpe ember riaszt az álarc mögött! Az Isten pedig veretlenül áll, a törpe ember azonban halálra zúzta magát az Isten örök mozdulatlanságán. Életerős, egészséges közösség megteremtéséhez elsősorban életerős egyének kellenek. Ehhez pedig minderekfölött szükségünk van az Istenre. Dosztojevszkij fóinkvizitora (a Karamazov testvérekben)kaput nyitott Krisztusnak, s így szólt hozzá: „Menj és ne térj vissza soha többé!” Én azt mondom, hogy hívjuk vissza Krisztust, hogy vele kialakitva igazi egyéniségünket, megteremthessük a boldogabb közösséget.