Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Schnattner Szigfrid: Tanárszem, diákszív… (Szerzetestanár jegyzetei)
A könyv szerzője így vezeti be írását:
„Még diákkoromban olvastam Münchausen báró különös eseményei között a postakocsi történetét. Télvíz idején, fagyos országúton szalad a postakocsi. A postás teletüdővel fújja a kürtöt, fázik a keze, a kürtből hang nem jön, mert mind belefagy. Mikor a postás melegedni és étkezni betér egy hajlékba, leakasztja válláról a hangszert, leteszi az asztalra, erre a postakürt megszólal, a szoba melege felolvasztja a fagyot és az emberek csodálkoznak a zengő, tiszta hangon.
A tanári pályámon, az ifjúság között a katedrán, a szerzetescellában, a cserkésztáborban és a szószéken vagy a szülői házban mindig úgy éreztem magamat, mintha a jó Isten póstakürtje lennék. Ebben a könyvben egyszerre megszólalt a póstakürt. Elbeszél apró meglátásokat, elzeng egyszerű történeteket, egy csomó szépséget és melegséget. Egyszerűen, őszintén és természetesen. A latin azt mondaná róluk: nugae, mihaszna csekélységek. Igaz is. Semmi különös, sehol semmi rendkívüliség, egy sem kitalált képzelet-termék, mindegyik mozzanat életízű, mindegyik élményen rajta a friss értesültség harmata.
A postakürt már nincs a diákok között, és akik belelehelték ezt a sokhangú, százféle melódiát a kürtbe, már nem ülnek az iskola padjaiban. Egyedül ők lesznek, akik talán csodálkoznak, hogy mennyi élményt hordtam tanári éveimben magambafagyva. Ahány összegyűjtött pillanatkép, ahány felszedett pirinkó mozaik a diákéletből, annyi hang a postakürtben. Erősen egyéni színezetűek, de a szubjektivizmus burka lehullik ott, ahol a halhatatlan lélekről van szó.
A jó Isten keze különbözőként játszik minden postakürtön. Én ilyen voltam… A diákélet, ahogyan én látom a lélek szemével és a paptanár szívével. Tudom, másnak is vannak ilyen élményei, sőt sokkal több és szebbek. A különbség köztünk csak az, hogy az én postakürtöm félénken és bátortalanul megszólalt. Azt szeretném és ez a célom, hogy a hangzavarból egyetlen erős, uralkodó és szép ária lenne hallható: Halljátok, mily boldogító az ifjúság atyja lenni, lássátok, milyen hálás dolog a diák lelkével törődni és vesződni és érezzétek meg, hogy a kémia fontos, de az Isten fontosabb!”
Az írások címe:
Kinyitom a naplómat…
Szivárványos diákélet, be sokszínű vagy!
Csillagszeműek dala
Májusi színcsoport az erdő szélén
Nagy kalappal, hosszú bottal
Kristályvizet zavarók és sziromtépők
A hangzavarban sírás is hallik
Egy kis fecske kiesett a fészekből
Összetört monstranciák
Kialudt vulkánok
Királyfiak pongyolában
A rózsafa mellől hiányzik a karó
Mocsárparton liliomszálak
Csendes fodrok a tó tükrén
Öreg tölgyek árnyékában
Nehéz sors a kényes sorsa
A galagonya ne akarjon rózsát nyílni!
Csendes völgyben karcsú tornyú kápolna…
Félve, lassan az avar közt forrás buggyan
A méz a virágkehely legalján van
A virágot nemesíteni kell, a bozótot irtani!
Virágnemesítés közben ilyeneket tanultam…
Kilátások az Isten hegyéről
Táborhegyről hívó szózat
Gyümölcsérés tavaszi virágzáskor
A tihanyinál is szebb visszhang: a hála
Pirosbetűs dátumok
Pont helyett kettőspont: a húrok tovább muzsikálnak