A Korda Könyvkiadó és Nyomda könyveinek archívuma
Egy férfi térdel az Isten előtt, aki a férfi arcára leheli az élet leheletét, s a férfi imára összetett kezekkel hódolattal és bizalommal tekint fel a Teremtőre. Ez a kép látható a könyv címlapján. A könyv elsősorban a papsághoz fordul, hogy azokon keresztül vigye bele a világi hívek életébe a bensőségesebb hitéletet, a kegyelem lelkét, s a jó lelkeket így a „katolikus cselekvés” szolgálatába állítsa.
A katolikus életproblémákat tárgyalja a szerző Foerster és Tóth Tihamér modorában. Nyolc fejezetbe osztja be a mondanivalót. A lelkigyakorlatok szokásos alapgondolatai szolgáltatják a vasvázat, ezt tölti ki saját gondolatainak és példáinak erőteljes betonanyagával. 1. Életünk hosszmetszete azt mutatja, hogy Istentől jöttünk ki és Istenhez kell visszatérnünk. „Postagalamb vagyok … Nekem vissza kell térnem az ősi házba és rá kell repülnöm a mennyország ablakpárkányára.” 2. Az ember tragédiája a test és lélek világtörténelmi harcjátéka. „Ádám és Éva bűne következtében elhajlott az emberi természet tengelye.” 3. A halál testünk rövidzárlata. „Memento mori. A halál világdogma.” „Földi életünk az örök élethez csak egy – prológ!” 4. Lelkünk tehermentesítése a bűnbánat szentségében történik. „Ezt a megkönnyebülést nem adja meg semmi,… csak a bűnbánat szanatóriuma, ahol a napsugarat a kegyelem pótolja s a gondos vitamindús táplálkozást az Eucharisztia.” 5. Krisztus kenyerén élünk. „Krisztus élő és eleven kapcsolatban van az emberiséggel az Oltáriszentségben.” 6. Az imádkozó ember c. fejezetben megkapó példákkal buzdít a bensőséges imára. 7. A római arcvonások fejezetében a jó katolikus ember jellemvonásait gyűjti össze. 8. Az utolsó fejezetben a katolikus akcióról szól. Több tevékenységet követel. A katolikusok között sok a közönyös és a gyáva. Sokan félnek, hogy bigottnak csúfolják őket. „Ne féljünk megvallani hitünket.”
A könyv részletes felépítése:
1. Életünk hosszmetszete Istentől… Istenhez; Életünk hosszmetszete; Minden mindegy, ha Istenen a szemem!; Mi végett vagyunk a világon?; Isten cselédei vagyunk!; Élet és lélek; A hermelin-lelkület; A felső „C”; A jövő kontinense
2. Az ember tragédiája A szárnyak ünnepén; Az ember tragédiája; A hármas bűnhely; Javíthatatlan útonálló; Az ördög személyleírása; Tűzkár-jelentésem; A náthás teve; Gépkocsik halálútja; Az öreg légy tapasztalata; A bűnözés költségvetése; Az almafától… a keresztfáig
3. Testünk rövidzárlata Húzd rá, Jonny!; „Memento mori!”; Az ezüsthomlokú vándor; A nagy világdogma; A sírásó és a harangozó elmélkedése; Mire való a betegség?; A „Principessa Mafalda” tragédiája; Novemberi demokrácia; Faluvégi egyetemek; Korhadt fakeresztek
4. Lelkünk tehermentesítése Az ezredes úr vezekel; A bűnbánat szentsége; A lélek tehermentesítése; Kérdezz – felelek!; „Nekem nincsen bűnöm!”; Ismerd meg önmagadat!; Borítsunk fátyolt a múltra!; A boldogság lelke; A boldog ember inge
5. Krisztus kenyerén Megváltók kenyerén; Emmánuel; Krisztus kenyerén; Si-Gu leckéztet; Templomcsendben; A legfölségesebb kihallgatások; Kinek van eucharisztikus érzéke?; A világ Ura
6. Az imádkozó ember Egy ház, amelyben imádkoztak…; Mi az ima?; Miatyánktól… Üdvözlégyig; Az okvetetlenkedő Majmon; Imakönyv vagy részvény?; Csontvázak imádkozó helyzetben; Az óceánrepülő Miatyánkja; A három generális; Az öregek szórakozása; A pálma imádkozik; A végső vezényszó
7. Római arcvonások A „Hiszekegy” mint határkő; Parancsok mint útjelzők; A talpig ember; A jó katolikus; Vasárnap vagy vásárnap?…; A karthauzi barátok forradalma; Gyuri bácsi „beteg bűnbánata”; Mai bűn
8. Katolikus akció Arcunk lelke a lélek arca; Több tevékenységet!; Papírformánk jó volna …; A púposok országa; A „bigott”; Életünket és vérünket!; A katolikus lendület; In hoc signo vinces!; A kereszt olimpiásza