A Korda Könyvkiadó és Nyomda könyveinek archívuma
1941-ben új kiadvány indult el Magyarországon, homlokán e két szóval: Papi Lelkiség. Emberi szemmel nézve vakmerő vállalkozás volt. A második világháború már javában dúlt, és az anyagi gondok egyre fokozódtak hazánkban is. A jövő is bizonytalanná vált. Másutt inkább csökkentették a hasonló kiadványok számát – Magyarországon pedig a szegedi egyházmegyeközi szeminárium lelkiatyja, P. Hunya úgy látta, hogy Isten akarata és a magyar papság lelki haszna sürgeti a kiadványnak elindítását.
Hunya Dániel látta, hogy az Egyház élete nagy lelki megújulás felé halad, és azt akarta, hogy a magyar katolicizmus és a magyar papság se maradjon el ettől a fejlődéstől. A papoknak is szükségük van egy lelkiatya szerető gondoskodására. Mintha csak megérezte volna, hogy közel az óra, amikor a „világ fejedelme” könyörtelen harcot fog indítani a magyar papság ellen, hogy megfossza őket a szeretettől, és gyűlölettel vegye körül őket, hogy pártokra szakadjanak és szétszóródjanak. Mintegy előre telíteni akarta a magyar papságot azzal a szeretettel, azzal a békességgel és egységgel, amelyet Jézus adott nekünk, amit a világ nem tud elvenni tőlünk. Talán nem vakmerő túlzás azt mondani, hogy olyan volt hazánk papjai életében a Papi Lelkiség kiadvány sorozata, mint az apostolok életében Jézus búcsúbeszéde az utolsó vacsorán, a szenvedés, a nagypéntek előtt. 1947 decemberében jelent meg a Papi Lelkiség utolsó száma, mert 1948 tavaszán már megkezdődött a katolikus nyomdák államosítása, a katolikus könyvek, kiadványok betiltása, az elfogatás, a kínszenvedés, a kálvária.
A sorozatnak 18 kötete jelent meg. Eleinte negyedévenként, az iskolaévet követve, a háború végén kimaradásokkal. Ez a kötet a sorozat 1944/47-es évben megjelent második (összesítve tizennegyedik) száma. A kiadványok rovatai: 1. Lelki élet; 2. Jópásztori szellem; 3. Önképzés; 4. Egység; 5. Confiteor; 6. Liturgia; 7. Szerzetespap; 8. Magyar népünk papja; 9 Világiak a papokért; 10. Szeminárium; 11. Irodalom; 12. Dolgozatok.
A kiadvány főtárgya a papi jellem. Tartalma: A papság szerepe a történelem sorsfordulóin Papi jelleg és papi jellem Lelki élet (Ne hanyagoljuk el a lelket!; A papi karakter; Szent papokat!; Immaculata; Nagylelkűség) Jópásztori szellem (Mit vár a Holnap Krisztus papjától?; A testvérsegítés történelmi magaslata; Krisztus a városban; A csavargók apostola) Önképzés (A papi műveltség mélyítése; Papi műveltségünk és még valami; A nyelvek) Egység (A papok szentlelkes egysége; A papi összetartás és lelkiség nagy oszlopa. III. rész) Confiteor (Szent Benedek jegyében) Liturgia (Ami a pappászentelésből következik…; Ízlés. Illem. Lelkiség) Szerzetespap (Nagy vállalkozók az Áldozat körül; Karmelita remeték vagy remetekármeliták; Magyar Citeaux 1946.; A dominikánus lelkiség) Szeminárium (A Központi Papnevelő Intézet belső élete és rendje; Noviciátus a szemináriumi élet elején) Kispapegység (Békét az egységben!; Cluny lelkével…; Ismerd meg a Kispapság Egységmozgalmát!; Lelkiség; Önképzés; Apostoli élet; Életünk)