Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Hunya Dániel (szerk.): Papi Lelkiség, 1941/42., 4. szám

1941-ben új kiadvány indult el Magyarországon, homlokán e két szóval: Papi Lelkiség. Emberi szemmel nézve vakmerő vállalkozás volt. A második világháború már javában dúlt, és az anyagi gondok egyre fokozódtak hazánkban is. A jövő is bizonytalanná vált. Másutt inkább csökkentették a hasonló kiadványok számát – Magyarországon pedig a szegedi egyházmegyeközi szeminárium lelkiatyja, P. Hunya úgy látta, hogy Isten akarata és a magyar papság lelki haszna sürgeti a kiadványnak elindítását.

Hunya Dániel látta, hogy az Egyház élete nagy lelki megújulás felé halad, és azt akarta, hogy a magyar katolicizmus és a magyar papság se maradjon el ettől a fejlődéstől. A papoknak is szükségük van egy lelkiatya szerető gondoskodására. Mintha csak megérezte volna, hogy közel az óra, amikor a „világ fejedelme” könyörtelen harcot fog indítani a magyar papság ellen, hogy megfossza őket a szeretettől, és gyűlölettel vegye körül őket, hogy pártokra szakadjanak és szétszóródjanak. Mintegy előre telíteni akarta a magyar papságot azzal a szeretettel, azzal a békességgel és egységgel, amelyet Jézus adott nekünk, amit a világ nem tud elvenni tőlünk. Talán nem vakmerő túlzás azt mondani, hogy olyan volt hazánk papjai életében a Papi Lelkiség kiadvány sorozata, mint az apostolok életében Jézus búcsúbeszéde az utolsó vacsorán, a szenvedés, a nagypéntek előtt. 1947 decemberében jelent meg a Papi Lelkiség utolsó száma, mert 1948 tavaszán már megkezdődött a katolikus nyomdák államosítása, a katolikus könyvek, kiadványok betiltása, az elfogatás, a kínszenvedés, a kálvária.

A sorozatnak 18 kötete jelent meg. Eleinte negyedévenként, az iskolaévet követve, a háború végén kimaradásokkal. Ez a kötet a sorozat negyedik száma, mely az 1941/42-es évben jelent meg. A kiadványok rovatai: 1. Lelki élet; 2. Jópásztori szellem; 3. Önképzés; 4. Egység; 5. Confiteor; 6. Liturgia; 7. Szerzetespap; 8. Magyar népünk papja; 9 Világiak a papokért; 10. Szeminárium; 11. Irodalom; 12. Dolgozatok.

A kiadvány főtárgya a papi jellem és tökéletesség. Tartalma:

A pap legfőbb erénye
A pap Krisztus misztikus testében
Szent Bernát papi eszménye
Anyaszentegyház a tökéletes jellemnevelő
Világi papok életszentsége

Lelki élet (Ismerjük meg, megszeretjük; A pap eucharisztikus lelkülete; A tiszta istenszeretet földi sorsa; Unió Apostolica; Angelus Silesius mondásaiból)

Jópásztori szellem (Viharban; Jópásztori jellemvonások; Krisztus és az én falum)

Önképzés (A papi önképzés aszketikus és jellemalapjai; Külső műveltségünk)

Egység (Papi tömörülésben papi erő. III. rész; Pásztornak is jó – a pásztor…; Magyar egyházmegyék papjainak tömörülése [folytatás]: Szent Gellért Únió; Az Eucharisztia-Társulat története; Érdi papi tábor)

Confiteor (Egy nagy papi lélek titkos küzdelme; Levelekből; Visszhang; Pihentem)

Liturgia (A papi életszentség a papszentelési szertartásokban; A bencés lelkiségről. II. rész)

Szerzetespap (Ami a lényeges a szerzetesi életben. III. rész; A Kármel lelkisége. A Kármel imája; A kartauziak lelkisége; Első találkozások Istennel… III. levél)

Magyar népünk papja (A pap és a hazaszeretet; Papságunk magyar népi küldetése)

Szeminárium (Levél a Szemináriumba. Készülj! Várnak!; Beszélgetés a kispapegységről)

Vegyesek (A francia papi jellemtípusok)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 224 | Méret: 25x18 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Sorozat: Papi Lelkiség | Nyelv: magyar | Fájl méret: 13 MB |