Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
P. Félix: Akik üldözést szenvedtek az igazságért
Ha ezt a szót hallja valaki, hogy: .„keresztényüldözés”, biztosan azokra a véres, de dicsőséges időkre gondol, amikor a pogány rómaiak irtották az Úr Jézus híveit. Pedig az a keresztényüldözés nem volt kegyetlenebb, sem a vértanúk számára nézve nem volt kisebb annál a katolikus üldözésnél, amely Angolországban folyt le a XVI. és XVII. században. Itt nem pogányok, hanem az anglikán protestánsok voltak az üldözők. Megfosztották vagyonuktól, börtönbe vetették, kivégezték, fölnégyelték azokat, akik katolikus hitükhöz hűek maradtak. E könyvben leírt történet ezekből a nehéz időkből való.
Egyik szereplője Erzsébet angol királynő. Őalatta dühöngött Angliában a katolikusok üldözése a legerősebben, sőt maga Erzsébet állott a kegyetlen üldözők élén. Erzsébetet a legerősebb gyűlölet fűtötte a katolikus Egyház ellen. Ő maga keveset törődött az angol protestantizmus tanaival; haragjának lángját a vallási meggyőződésnél jóval alantasabb körülmények táplálták szívében. Erzsébet ugyanis egyházilag törvénytelen házasságból származott. Nem volt tehát joga az angol trónhoz. Az angol katolikusok, valamint a római pápa a törvényekhez ragaszkodtak, és ezért nem is ismerték el őt Anglia uralkodójának. Erzsébet, hogy mégis megmentse trónját, az angol protestánsokra támaszkodott, és szembehelyezkedett a katolikus Egyházzal. Egymás után hozta katolikus ellenes rendeleteit, és ezek során hamarosan eljutott a legvéresebb katolikus üldözésig.
Először azt rendelte el, hogy minden pap tegye le az esküt arra, hogy az Egyház fejéül nem a római pápát ismeri el, hanem az angol trón tulajdonosát. Azokat a püspököket, papokat és állami hivatalnokokat, akik erre a hittagadásra nem voltak kaphatók, először börtönbe vettette, aztán vagyonukat elkoboztatta, és ha még azután is állhatatosak maradtak, kivégeztette őket.
Lelkiismeret tipró hajszájában annyira ment, hogy minden alattvalójára kötelezően írta elő az angol protestáns istentiszteleteken való megjelenést. Aki csak egy vasárnap hiányzott, annak súlyos pénzbüntetést kellett fizetni. Ha továbbra is elmaradt, bebörtönözték.
A katolikus vallás gyakorlását, a szentségekhez való járulást halállal büntették. Így azt a katolikus papot, aki gyóntatott, sőt azt a hívőt is, aki gyónni merészelt, halálra ítélték. Angolország katolikus papsága és híveik jelentékeny része börtönben, vagyona elvesztése után száműzetésben, vagy pedig a vérpadon végezte életét.
Az angol katolikusok buzgósága azonban szembeszállt a protestánsok kegyetlenségével. Bámulatos, hogy épp ebben az időben egész sereg pap működött titokban Angliában. Nemes ifjak vándoroltak Franciaországba, és ott elvégezvén a teológiát, pappá szenteltették magukat, hogy aztán visszalopózhassanak őseik földjére, és ott mindenféle álruhában, ezer veszély és életük állandó kockáztatása között szolgálják Krisztusnak és a lelkeknek ügyét. Ha elfogták őket, halál lett a sorsuk, sőt azok is a vérpadra kerültek, akiknek házában laktak, vagy akik tudták róluk, hogy papok és nem jelentették fel őket.
A londoni Tower-börtön, ahova az elfogott hitvallókat vitték, hemzsegett ezekben az évtizedekben a katolikus vértanúk ezreitől. Azok a ma már 600 éves falak sok ezer és ezer hithű katolikusnak istenszeretetéről, állhatatosságáról és törhetetlen hitéről tudnának tanúskodni. Mert a katolikus üldözések ama napjaiban az Úrnak a kegyelme bőségesen öntött bátorságot az angol katolikusok lelkébe. Ilyen, az isteni kegyelem által hősökké magasztosult nemes lelkekről szól az itt következő történet.
Az elbeszélés fejezetei: Történeti hátter; Karácsonyeste; Nagy események; Virágvasárnap; A királynő udvarában; A toronyszobában; Viszontlátás; Fájdalom és öröm; A beteljesülés.