A könyv a német lelkiélet és pedagógiai irodalomban óriási szenzáció
volt. Serdültebb gyermekeknek szánt, mélyértelmű tanítást tartalmazó
gyermekregény. Tartalmánál és művészi feldolgozásánál fogva elsőrangú
remekmű. De különösen az az értékes benne, hogy olyan témát tárgyal,
amelyet aligha hozott még valaki ilyen finoman és mindenki által
élvezhető alakban szőnyegre. Hozzá kell még tennünk, hogy a munka
elejétől kezdve végig, való igazság és egy híres, szent élet hírében
elhalt lengyelországi papnevelő hátrahagyott irataiból való.
A könyv eseménye egy serdülő gyermeklélek körül mozog. Pompás fiú
ez, mindenki szereti és mindenki valósággal angyalnak tartja, még
gyóntatói is. Természetes, ő is esendő ember volt, és életében egyszer
megbotlott. A hibás öntudat és a még hibásabb álszemérem lezárta ajkait
úgy, hogy még a gyóntatószékben sem tudott soha leszámolni ezzel a
botlásával. Sőt még a halálos ágyon is baja volt vele. Hittanára látja
életét és nemcsak a külső szépet veszi észre, amely kiválóságnak. sőt az
életszentség bimbójának tünteti föl az ifjút, hanem Isten kegyelméből
mélyebbre látó szeme észreveszi azt a rákos sebet is, amely a szép
léleknek redői mögött marta annak az életnek erejét. Páratlanul izgalmas
események között jut a hittanár növendéke betegágyához és Isten
kegyelméből épp az utolsó pillanatban sikerült megmegentenie a lelkét.
Az egész lélekküzdelem, a gyermek lelkéért való viaskodás finom
diszkrécióval van leírva a könyvben. A VI. parancs elleni bűnökről soha
egy szót sem ejt az író. Lélekrajza elejétől végig rendkívül finom. Ami
pedig a nagyobb érdeme, hogy olyan élénkséggel és párbeszédes és
eseménydús anyagszövéssel dolgozta ki munkáját, hogy ez tulajdonképpen
mélységes lelkikönyv, egy érdekes regénnyel is felérő, dübörgö
cselekményű olvasmány.