A könyv Bangha Béla (1880–1940) jezsuita hithirdető, szerkesztő, író életrajza. Az író, Nyisztor Zoltán, testközelből látta Bangha Béla hatalmas, vulkánszerű egyéniségét, erőteljes és lefékezhetetlen munkabírását, lángoló lelkesedését az egyházért, a világhódító kereszténységért.
Egy évvel Bangha halála után íródott a könyv, amely nem száll vitába a történettudomány alapelveivel, nem tagadja, hogy a nagy egyéniségek megítéléséhez kell bizonyos távlat, de „Bangha Bélára vonatkoztatva csak annyit tud és annyit kiált az utókor és a történelmi távlattal dolgozó értékítélet felé, hogy az a korán elvesztett férfiú mindnyájunk életének tetterős és ellenállhatatlan alkotója volt. Hogy hitünk, reményünk, harci vágyunk, vallási és nemzeti eszményeink gyakran benne összpontosultak; hogy nagy egyéniségének igézete alatt állottunk mindnyájan …”
Nyisztor életrajzot és jellemábrázolást ad, olyat, melyben a szorosan vett történelmi források is érvényesülnek, elsősorban Bangha naplójegyzetei, de a jellemkép vonásait, plasztikáját és színeit a szerző léleklátó, beleérző és együttérző művészete alakítja oly hűséggel, ahogy a történetíró se tudná jobban, és oly valóságérzékkel, ahogy csak a meghatódott tanítvány tehette. Nyisztor azt a Banghát rajzolja elénk, akit a magyar milliók ismertek és akiért rajongtak; azt a Banghát, aki a viták, támadások pergőtüzében, a rohanó élet túlhajtott cselekvő ütemében a nagy katolikus megmozdulások kitervezője, elindítója, mozgató erőközpontja volt. Akik személyesen ismerték Banghát, akik résztvettek munkájában, meglepődnek azon az őszinteségen és mélységfeltáráson, rnellyel Bangháról alkotott képüket Nyisztor lélektanilag megalapozza. Akik pedig csak írásaiból, beszédeiből, esetleg az ellentábor torzításán át jutottak vele érintkezésbe, azokat meglepi az a benső világ, mely már a szülői házban irányt vett a jezsuita nevelés által kristályosul és szíve utolsó dobbanásáig egy úton halad töretlenül és egyenesen: a Krisztus Király győzelmének útján. Ennek a lélekfeltárásnak igazságát biztosítja az, hogy nem a nyilvánosságnak szánt, hanem az önkialakítás, javítás céljából készült, a lelkiismeret vizsgálatának befelé fordított fénysugarában fogant naplók adják a forrását. Ezekből ismerjük meg Bangha szorosan vett „lelkiéletét”, gyermeki áhítatát a Boldogságos Szűz iránt, benső küzdelmeit önmagával, magányos viadalát a nagy lelkek körül ólálkodó kísértésekkel. Megrendítő a halálra készülőnek tépelődése, leszámolása a maradék-napokkal, vigyázzba állása az örökkévalóság kapujában.
Bangha élete típusa a „vita activa”-nak, az egyháztörténet nagy egyéniségei közül kevés van, akiben ezt a típust oly tisztán szemlélhetnők. Csodálatos akaraterő, lebírhatatlan alkotásvágy hatja át. Életének legszebb órája is jellemző rá: a kongresszusi éjszaka szentségimádása. Mások a Krisztus-közelséget akkor élik át, midőn magányosan, az örökmécs imbolygó fényében érintik szívükkel a szentségi Jézust; Bangha a Hősök-terén állíttat oltárt, hogy trónja legyen a Krisztus Királynak, százezernyi sereget gyűjt köréje az egész világból, hogy a maga Krisztust-imádó lelkének minden érzését feléje áraszthassa. Az ilyen lelkek hajlamosak rá, hogy a kegyelem és akarat együttműködésében a hangsúlyt az akaratra vessék (Banghának erre a lélektípusra jellemző módon az a gondja, mit fogunk tenni, működni az örökkévalóságban), de épp az ő életéből is világos, hogy: „non volentis, neque currentis…” Amikor fényes sikerrel megszervezi a Sajtóvállalatot, összegyűjti a temérdek pénzt, csak egy hetilapot tud megindítani, a vállalat pénzén pedig a kommunisták adják ki szennyes és ostoba röpirataikat. Munkája mégsem volt hiábavaló, a Sajtóvállalat teljesíti hivatását. Bangha élete a Gondviselés adománya, kegyelmi ajándéka volt nemzetünk számára. Nyisztor könyve alkalmas rá, hogy erről a nemzetet meggyőzze, és ennek a kegyelemnek hatását sokakba átvezesse.
Bangha Béla a trianoni magyarság apostola, ébresztője, aki a magyar katolicizmust nem engedte a „kurzus” kátyújában megrekedni, hanem tovább lendítette a diadalmas világszemlélet és a krisztusi élet irányában. (Kühár Flóris)
A életrajz fejezetei:
A Bangha-család
Gondtalan gyermekkor
Az ifjú
Jellemkép
A noviciátusban
Tanulmányi évek
Az apologéta feltűnése
A Magyar Kultúra születése
A katolikus sajtó megteremtője
Bepillantás a kohóba
A siker ormán és a szenvedés tengerében
A római száműzetés
Utazások
A betű szolgálatában
Az utolsó betegség
Temetés és országos részvét