Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Nagysólymosi: Égő sebeink

Nagysólymosi Kausz József hévízgyörki plébános írói álneve. A kiegyezéstől, illetve már az 1848-tól elkezdődött negatív folyamatokat tárgyalja, a katolikus egyház, az egyházi vagyon, a katolikus autonómia, a kultúrharc, az ország, a magyarság sorsát vizsgálja. Első írását, A sodró mában címűt így kezdi:

„Múltunk romokban hever. Szomorú a jelenünk és bizonytalan a jövőnk. Összeomlásunkat három emberöltő készítette elő mákonyos eszményeivel. S a szabadkőművesség, a tévesen értelmezett liberalizmus, a bolsevizmusba zűllött szocializmus kán-kán táncában évtizedeken át szivárgott az aranyimádat, az erkölcsi posvány, a testimádat testet-lelket senyvesztő bódulata az újságok, az irodalom, a színpad, a „közfelfogás” útján a szokatlan, az új után botorul kapó embertömegekbe, keresztény magyar tömegekbe s alakította anyagivá, közömbössé, a szenvedőkkel, a kiszolgáltottakkal szemben érzéketlenné és a hit igazságaiban, az örök erkölcsi törvényekben tetszése szerinti válogatóvá, alkalmi hívővé még a hívők ezreit is, s puhította gerinctelenné, szolgalelkűvé, ernyedté a nemzet zömét. Következményeként az apokaliptikus négy lovasnak Európát alapokig megrázó robogásában, a rémséges vérözönben elfáradt magyarságot, keresztény tömegeket teljesen váratlanul érte az 1918-as őszirózsás patkányhad a forradalommal, a kommunizmussal és az ország kétharmadnyi területének megszállásával. És elénk állott a bizonytalanság, a gazdasági nehézségek testi-lelki veszedelmeiben a szomorú ma és az ismeretlen, s ezért félelmetes jövő, az ijesztő holnap fenyegető kérdéseivel!…”

Utolsó írásában, A talpraállás címűben a kibontakozás útjait taglalja. A jelszó: „Katolikusok, szervezkednünk kell!”, de társadalmilag teljesen szervezetlenek vagyunk. A könyv megírása előtt közvetlenül megindult Actio Catholica lesz a válasz – vallja. Az írást így fejezi be: „Íme ez van a katholikus akcióban, ez várható a katholikus akciótól, de csak akkor, ha a magyar hierarchia kezet fog az aktív katholikus intelligenciával és hívő katholikus tömegekkel és a katholikus intelligencia és a katholikus tömeg követi az egyház utasításait a magánéletben csak úgy, mint a közélet minden megnyilatkozásában. Csak így lehet a „Pax Christi in Regno Christi,” Krisztus békéje Krisztus országában!”


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1934 | Oldalszám: 171 | Méret: 20x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |