Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Müller Lajos: Jertek, Imádjuk! Novéna az Oltáriszentség tiszteletére

A könyv az 1938-as szent évre jelent meg, amelyben két nagy esemény a világérdeklődés gyúpontjába helyezte hazánkat. Egyik az országunk fővárosában tartott eucharisztikus világkongresszus, a másik annak az eseménynek kilencszázadik évfordulója, hogy első szent királyunk a földi trónt a mennyeivel cserélte fel. Igazán egy év szent évvé azonban csak akkor válik, ha egyben a lelkek megszentelődésére is használ. Ezt a mindennél fontosabb célt szolgálja a könyvben található Novéna is.

A könyv nem bővelkedik új és eredeti gondolatokban, de ha általa a felséges Oltáriszentséget csak kissé is jobban megismeri az olvasó, elérte célját.

A kilenc napra szóló imádság:

I. „Emmánuel, velünk az Isten” (Bevezető gondolatok; Jézus szavai; Az emberiség hitt; Az emberiség átváltozott; Beszélgetés az Úrral);

II. „Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre” (Bevezető gondolatok; Az emlék értéke; i adja?; Mit ad?; „Legyetek hálásak!”; Isteni nefelejts);

III. „Miképpen leszen ez?” (Bevezető gondolatok; Krisztus az Eucharisztiában igazán van jelen; Krisztus az Oltáriszentségben valósággal jelen van; Krisztus az Oltáriszentségben lényegesen van jelen);

IV. „Domine, quo vadis?” (Bevezető gondolatok; Az áldozat; Mi az az áldozat?; A keresztáldozat; A szentmiseáldozat);

V. „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Bevezető gondolatok; Ki a pap a szentmisében?; Mi az áldozati ajándék a szentmisében?; A feláldozás módja; Ó Jézusom, neked élek; Ó Jézusom, neked halok; Ó Jézus, tied vagyok élve és halva);

VI. „Tekintsetek a mi hitvallásunk főpapjára!” (Bevezető gondolatok; A szentmise dicsérő áldozat; A szentmise hálaadó áldozat; A szentmise engesztelő áldozat; A szentmise kérő áldozat);

VII. „Pie Pelicane!” (Bevezető gondolatok; A szent asztal; A szentáldozás gyümölcsei);

VIII. „Hálát adunk azért az Istennek szüntelenül” (Bevezető gondolatok; Előkészület a szentáldozásra; A) Távolabbi előkészület; A halálos bűntől való mentesség; A bocsánatos bűntől való tisztaság; B) Közelebbi előkészület; C) Közvetlen előkészület; Hálaadás a szentáldozás után);

IX. „Jertek, imádjuk Őt!” (Bevezető gondolatok; Szentséglátogatás; „Imádjuk leborulva Őt!”);

Függelék (Litánia a legméltóságosabb Oltáriszentségről).


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 129 | Méret: 15x10 cm | Kötés: kemény | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |