A kötet a Bangha Béla és Ijjas Antal szerkesztésében 1937 és 1941 között
megjelent A keresztény Egyház története című sorozat hetedik kötete. A
sorozat célja becsületes alapossággal összegyűjteni a legmodernebb
egyháztörténelmi irodalomból mindazt, ami a művelt közönséget érdekli. Ez a
hetedik kötet két részből áll, két szerzőtől, és a harmincéves háború végétől a
19. század közepéig dolgozza fel az egyház történetét:
Ijjas Antal: Az egyház és az uralkodói abszolutizmus és
Meszlényi Antal: Az Egyház a forradalmak korában.
A harmincéves háború végétől a francia forradalom kezdetéig tartó átmeneti jellegű egyháztörténeti korszak jellemző vonásai: 1. a pápaság világi hatalmának háttérbeszorulása; 2. a világi hatalmak megerősödése a középponti egyházkormányzati hatalom rovására; 3. a janzenizmussal és az államegyházisággal folytatott küzdelem; 4. az ún. felvilágosodás; a jezsuita rend feloszlatása.
Az Egyház történetében most következő átmeneti jellegű korszak, a harmincéves háború befejezésétől, 1648-tól 1789-ig, a francia forradalom kitöréséig ér, tehát hozzávetőleg másfél századot ölel át. A kép, amit nyújt: sivár, majdnem vigasztalan. Európa és az Egyház életének e 140 éve alatt, úgy tetszik, mintha fokozatosan vonulnának ki az Egyházból mint földi szervezetből, az életerők, szervezetének alig van olyan eleme, amely ne mutatná a belső erők fokozatos meggyengülését. A pápaság, a bíborosi testület, kúria, főpapság, papság, egyházi tudományosság: sorra mutatják a feladatuk szintjéről való aláhanyatlást. Velük szemben az európai társadalomban csupa olyan jelenség mutatkozik, amely ellenségesen szemléli az Egyház természetfölötti küldetését, tanításait, életét, nem egy esetben magát a létét, legalábbis az Egyháznak mint földi testületnek, kormányzati hatalmát. Legszembetűnőbb a pápai hatalom hanyatlása. Ez a hanyatlás mindenekelőtt a pápaság világi hatalmának az európai politikai életben való háttérbeszorulásából fakad.
Az ezután bekövetkező francia forradalom egész rendszerére az ateizmus mint viharthozó, fekete felhő borult rá. Az emberi jogokat kizárólag a 18. század racionalista filozófiájából vezette le és valósította meg, mely gyökerét a humanizmusban s a reneszánszban találhatjuk meg, s melynek stílusa átváltotta a középkor teocentrikus világnézetét az antropocentrikus világnézetre. A forradalom anarchiába csapott át, megindult a szekularizáció, a forradalom szellemi tartalma nyiltan pápaellenes volt, a szerzetesrendeket feloszlatták, Róma és Párizs harcban állt. A forradalom őrjóngött, szakított a keresztény rendszerrel. VI. Pius pápát elmozdították Rómából, Franciaországa vitték, és a fogságban meghalt. Ezek után a vészes esztendők után az Egyház mégis talpraállt, és a hit lendületet vett.
A könyv két része így dolgozza fel az eseményeket:
Az Egyház és az uralkodói abszolutizmus
1. Tizenhetedik század
2. Tizennyolcadik század
3. A „felvilágosodás” szelleme
4. A forradalom előestéjén
Az Egyház a forradalmak korában
1. A francia forradalom
2. Az Egyház laicizálása
3. A forradalom őrjöngése
4. A direktórium zsarnoki uralma
5. Az Egyház felszabadulása
6. A korona harca a tiara ellen
7. Új idők, új feladatok
8. A lelki katolicizmus feltörése
9. Az Egyház és a liberalizmus világa
10. A katolicizmus ereje