Ez az ökumenikus naptár a Zsoltárok világába vezeti el az olvasót és
szinte belemeríti abba a szellemi gazdagságba, mely a Szentírásnak ebben
a könyvében feltárul. Lavater azt mondja: Gyűjts magadnak minden nap
valami örököt, melyet a halál nem rabol el tőled és amely a halált és az
életet számodra minden nap kedvesebbé teszi. Ez a naptár ezt a gyűjtést a
Zsoltárok könyvéből végzi és Isten gondolataiból próbálja az életet és a
halált megérteni.
Istentől a legnagyobb kincset Jézusban kaptuk. Vajon Jézus hogyan élt
a zsoltárok világában lévő isteni gondolatokkal és életközlésekkel? Jézus
életében, halálában, feltámadásában és a Lélek elküldésében egyaránt ott
találjuk a zsoltárokhoz fűződő bensőséges kapcsolatot. Ha életét nézzük,
akkor feltűnik ez a mondat: „Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek
az Olajfák hegyére” (Mt 26,30). Ez azt mutatja, hogy az utolsó vacsora
ünnepi élményét a zsoltárok éneklése jelentette Jézus és az övéi számára.
Jézus Istennel való közösséget és örömöt talált ezekben. Szenvedése
közben Istennel való beszélgetését a zsoltárok fejezték ki.
Kimondhatatlan magányát és Isten távolságát így vallotta meg: „Én
Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet” (Mk 15,34). Utolsó mondata
ez volt: „Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet” (Lk 23,46).
Feltámadása után a zsoltárokban lévő ígéreteket, életére vonatkozó
üzenetet és prófétálást is megnyitotta tanítványai előtt (Lk 24,44-46).
A naptárban egymás mellé kerül az egyéni és a közösségi élet, az
irodalom és a történelem, a vallás és a humanitás, az esztétika és az
etika, a tradíció és a jövőkeresés és mindez azért, hogy a keresztény
élet dialektikája érvényesüljön életünk és kegyességünk egész területén,
hiszen hitünket az általános és különös kegyelem szemléletében, a
hétköznapok és az ünnepnapok világában, az egyház és a világ területén, a
magányos meditáció és a gyülekezeti istentisztelet körében egyaránt
szeretnénk megélni. Ezt a gazdagságot hozza világunkba napokra elosztva
ez a naptár.