Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Jablonkay Gábor: A katholikus öntudat alapkövei

Katolikusoknak szól ez a füzet, akik belátják, hogy szükség van katolikus öntudatra, s akik nem szenvedtek hajótörést hitükben. A kételkedőknek, önmagukkal s egyházukkal meghasonlottaknak más hitvédelmi munkák szólnak. De ha őszinte jóakaratuk van, e sorokban is találhatnak némi irányítást a helyes út felé.

A katolikus öntudathoz elsősorban szükséges, hogy bizonyos alapvető igazságokkal tisztában legyünk s azokat teljesen magunkéivá téve, mintegy alapkövekül építsük bele öntudatunk épületébe. Ezekről van szó e füzetben. Ily igazságok: mi az egyház, még pedig számunkra? kicsoda Jézus Krisztus? micsoda a mi hitünk? stb. Ezekből szükségképp következik, mi kell ahhoz, hogy valaki igazi katolikus legyen és ne csak bitorolja a nevét.

A mű a Katolikus Öntudat sorozatban jelent meg, melynek füzetei katolikusok számára készültek, hogy belőlük megismerkedjenek azzal a nagy kinccsel, amelyet szent vallásukban bírnak, azzal az erőforrással, amely önmagunk, polgártársaink, hazánk fölvirágoztatására e vallásban rejlik, s azzal a fölfogással, amelynek az igazi katolikusokat irányítania kell. Gyöngeségünk főforrása éppen a katolikus öntudat hiánya, mert sokan nem ismerik a katolikus álláspontot s nem is érdeklődnek iránta. Ezért nem is élnek szerinte, s nem a katolikus elvek szerint igazodnak a közügyek irányításában. E füzetek előbb általánosságban, majd részletesebben is, éppen ezen katolikus elveket akarják kifejezni a szíves olvasó előtt.

A füzetben tárgyalt témák:
I. Mi a katolikus egyház kívülről nézve?
II. Ki nekünk, katolikusoknak, Jézus Krisztus?
III. Mi nekünk a katolikus anyaszentegyház?
IV. Mi nekünk a pápa és a papság?
V. Micsoda nekünk katolikus hitünk?
VI. Ki az igazi katolikus?

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k901.htm

A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1924 | Oldalszám: 64, [1] | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Sorozat: Katholikus Öntudat | Nyelv: magyar | Fájl méret: 4 MB |