Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Ijjas Antal: A reneszánsz és a hitszakadás kora
A kötet a Bangha Béla és Ijjas Antal szerkesztésében 1937 és 1941 között megjelent A keresztény Egyház története című sorozat ötödik kötete. A sorozat célja becsületes alapossággal összegyűjteni a legmodernebb egyháztörténelmi irodalomból mindazt, ami a művelt közönséget érdekli.
A kor, amelyet ez a kötet tárgyal, a reneszánsz és a hitszakadás kora, az alkonyodó 14. századtól a 16. század utolsó harmadáig ér. Nem minden tekintetben korkezdő vagy végző dátumok e pontok, de mégis alkalmasak arra, hogy összefüggő események kezdeti és véghatárait kifejezzék. Ennek a kornak kezdetén (1357) halt meg Boccaccio, s a korszak hozzávetőleges végén (1564) Kálvin.
A genfi prédikátor műve – bármennyire nem mutatható ki kettőjük között közvetlen kapcsolat és bármennyire eltérnek egymástól egyéniségük vonásai – a maga alapzataiban nem független attól a szellemi folyamattól, amelynek a firenzei szépíró műve egyik kezdeti jelentkezése. Kettőjük paradox azonosságainak van még egy másik véletlen kifejezője is: az a Valla Lőrinc, olasz humanista, aki az Avignonból visszatért pápák uralkodásának viharos évei alatt nőtt fel, és lett egyik legjellegzetesebb megtestesítője és elindítója annak az életérzésnek, amely a reneszánsz alatt keletkezett.
Egyik életírója és méltatója az irodalmi forradalom első viharmadarának nevezi Vallát, s erre vall jellegzetesen gúnyos és öldöklő vitairata is: De voluptate ac vero bono Libri III. A mű sem önmagában, sem irodalmi továbbhatásaiban nem jelentős, de éles kifejeződése egy kor szellemének. Ez a szellem az antik pogányságból meríti és most szemérmetlen bátorsággal újra megfogalmazza azt az erkölcsi elvet, hogy „amit a természet hoz létre és alakít, az csak szép és szent lehet” és „a természet éppen olyan, vagy majdnem ugyanaz, mint az Isten”; valóban erkölcsös életet csak a természettel való összhangban lehet élni, a természettel való harmónia pedig sem több sem kevesebb, mint az érzékek kielégítése. Az érzéki élvezet a legnagyobb földi jó. A könnyedén megírt vitairat alapjaiban támadta meg a kereszténységet: erkölcsi felfogásának a természetfölötti életre mutató vonatkozásaiban és az azokra emelt intézményekben. A kornak jellegzetes vonásai tükröződnek ebben az emberben, aki még hozzá egyházi ember volt, sőt közel állott a kúriához, mint a lateráni bazilika kanonokja! Ugyancsak tőle származik első, éles megfogalmazása annak a gondolatnak, hogy az eddigi érinthetetlennek tartott hitnek egyik fő forrása, a Szentírás legalább is részben emberi mű.
A korszak jegyei akkor lesznek világosak előttünk, ha összehasonlítjuk azt az előzővel és az utána következővel. A kornak majdnem teljes fogalmi kincse, rendszere és értékelése merőben más, mint az előzőé. A közfelfogás öntudatlanul másképp értékeli a viszonyt az ember és a természetfelettiség, az ember és a természetes világ, az ember és az állam, az ember és a jog, az ember és az Egyház nagy kapcsolataiban. Az előző korban a természet értékelése a természetfelettivel szemben háttérbe szorult. A középkor szelleme a természetes világot majdnem csak mellékességnek tekintette, amely elsősorban a természetfelettivel való vonatkozásaiban érdekelte. Most előtérbe kezd lépni a természetes világ iránt való érdeklődésnek olyan foka, amely öntudatlanul is a természetes világot tekintette értékesebbnek, s később nem is habozott a maga elveit a természetfelettitől függetlennek tekinteni, a természetfelettit a természetes világ értékelési rendjének alávetni.
Sokat vitatott kor ez, amelynek ábrázolásában talán éppen az átmenetiség hangoztatása idéz fel sok közismert értékelési ellentmondást. Vannak értékelések, amelyek e korban az irodalom, tudomány és művészet fellendülését szeretik összefüggésbe hozni az Egyház válságával, mintha az irodalom, művészet és tudomány fejlődése csak az Egyház akkori erőinek aláhanyatlásából fakadhatott volna. Ez nem áll. Az Egyházat eltöltő természetfeletti életerő hatalmas, ellenséges erőket győzött le e korban, olyanokat, amelyek nem künn támadtak, hanem az egyházi élet legmagasabb intézményeinek bensejében. Az Egyház története: a diadalmasan küzdő Egyház története, s ez a kor sem méltatlan az Egyház tündöklő szerepéhez az emberiség történetében.
A tárgyalás egységei:
1. A nagy nyugati egyházszakadás
2. A zsinati elv okozta válságok
3. A reneszánsz első pápái
4. Változások sodrában
5. Az egyházi főhatalom politikai válsága a reneszánsz-pápák alatt
6. Az első egyházforradalmak
7. Luther fellépése és mozgalmának kezdete
8. A kálvinizmus
9. Európa a korszakforduló határán