Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Horváth Miklós – Reök Iván: Isten, papok, orvosok
A történelem előtti időkben, éppen úgy, mint a napjainkban élő primitív népeknél, még nem különült el egymástól az orvosi és a papi hivatás. Ugyanazok gyógyították a beteget, akik lelki vigaszt adtak és a hit erejét táplálták. És egységesen egy volt a tudomány is, melyben békésen megfért és kiegészítette egymást a tapasztalás, az intuíció, az emberi és a kinyilatkoztatás emberfeletti igazsága. A fejlődés lendülete azonban széttörte ezeket az eszményi állapotokat. Az emberi természet olyan, hogy amit alaposan meg akar ismerni, azt széttördeli, feldarabolja, hogy egyenként vehesse szemügyre. A hívő lélek mindinkább elfordult a világtól, hogy zavartalanul adhassa át magát a kinyilatkoztatás igazságainak, a sokféle tudomány pedig meghasonlott egymással, nem akar tudni egymásról a különböző forrásokból fakadó ismeret, és kettészakadt az emberi lélek.
Az orvos büszke a tényekre, a tapasztalás adataira, arra a hatalmas épületre, melyet a természettudomány százszorosan ellenőrzött megfigyelésekkel, aprólékos gonddal végrehajtott kísérletekkel épített fel és erősített meg. Minden kézzelfogható, megmérhető itten, súly, mérték és számszerint elrendezett – nem csoda, ha nem szívesen látott vendég itt a hit, mert ez „csak” „a remélt dolgok valósága, meggyőződés a nem szemléltekről”. A pap, a hittudós pedig talán mintha küldetéséből nem is következő módon fordítaná el néha tekintetét az újkor vívmányaitól, a modern természettudomány meglátásaitól.
A bajbajutott viszont egyszerre kapaszkodik bele mind a kettőbe: a papba és az orvosba, nem ereszti el őket, s ekkor már nem mehetnek el közömbösen vagy éppen ellenségesen egymás mellett. És ezzel a mozdulattal nem két embert kapcsol egymással össze, hanem két hivatást, két gondolkozási irányt, két lelki világot.
Ezért ez a könyv elsősorban az orvosokhoz szól: vessék végre el maguktól a már ízekre szaggatott anyagelvűségnek cifrálkodó rongyait, hiszen ezek semmit sem takarnak már és régen kibújt alóluk a mezítelen igazság. Meg kell végre győződni, hogy a tudomány és a vallás között nincs igazi, mélyreható és áthidalhatatlan ellentét.
De szól a könyv a lelkipásztorokhoz is. Hiszen ők is orvosok: a léleké. De amíg a test gyógyító mestereinek több lelkiségre van szükségük, addig szabad talán az ő figyelmüket felhívni a modern természettudományi kutatás eredményeinek fokozottabb mértékben való felhasználására, éppen a lélekmentés, a szellemi küzdelem során. Sosem szabad felednünk, a test, az anyag is Isten gondolata – a lélek szolgálatára. Észre kell tehát venni azt a sok lehetőséget, amit éppen a test és általában az anyagi világ megismerésében való előrehaladás önkénytelenül is mindenki kezébe ad. Minél alaposabban ismerjük a test-hárfa szerkezetét, annál biztosabban hangolhatjuk fel a lélek készséges hangszerévé!
A könyv felépítése:
I. Nagy kérdések (Igénytelen fontolgatás testről és lélekről; Aubade; Isten-keresés; Történnek-e csodák?; A világ Orvosa)
II. Az emberrel sáfárkodók etikája (Tisztaság; Türelem; Hallgatás; Alázatosság; Szeretet)
III. Őrhelyek (A sebész; A belgyógyász; Az elmeorvos; A kutató orvos)
IV. Elvek és eszmények (Az Egyház és az orvos)