Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gereben László: Ákos vitéz útja

Színes és izgalmas kalandokban bővelkedő történeti regény keretében a magyar történelem titokzatos krónikását, Anonimus mestert kelti életre a szerző. A második keresztes hadjárat idején egy Szentföldet megjáró magyar vitéz sorsából lelkesedhetnek fel az ifjú olvasók, akik számára elsősorban írta ezt a könyvet. Megismerik belőle a magyar lovagkor ismeretlen szépségeit és megtanulnak az akkori kort megindító keresztény eszmékért lelkesedni. (Péterffy Gedeon)

A könyv fejezetei:
Első fejezet, amelyben Bugátfia Ákos kiérdemli az aranysarkantyút
Második fejezet, amelyben megismerkedünk Péter préposttal és párizsi diáktársaival
Harmadik fejezet, amelyben Szent Bernát keresztesháborút hirdet
Negyedik fejezet, amelyben néhai jóemlékezetű Béla király jegyzője mesternek neveztetik
Ötödik fejezet, amelyben a Fertő-parti halászok megbeszélik a világ folyását
Hatodik fejezet, amelyben Hartvik püspök ítélőszéket tart
Hetedik fejezet, amelyben Mukenhaupt Tóbiás polgár jámbor útra indul
Nyolcadik fejezet, amelyben ismerőseink a dömösi klastromnál találkoznak
Kilencedik fejezet, amelyben Ákos lovag megmenti az aranykincset
Tizedik fejezet, amelyben a keresztesvitézek furcsa dolgokat tapasztalnak Bizáncban
Tizenegyedik fejezet, amelyben Ákos lovag viszontagságai elkezdődnek
Tizenkettedik fejezet, amelynek hőse Rudell lovag, a trubadúr
Tizenharmadik fejezet, amelyben Bugátfia Ákos lovag a tripoliszi Hilarius barát történetén elmélkedik
Tizennegyedik fejezet, amelyben Ákos lovag megérkezik Jeruzsálembe
Tízenötödik fejezet, amelyben Ákos lovag tovább hajszolja a kincset
Tizenhatodik fejezet, amelyben Ákos lovag tündérkertbe téved
Tizenhetedik fejezet a tengeri utazás viszontagságairól
Tizennyolcadik fejezet, amelyben Mikó pap újra megjelenik
Tizenkilencedik fejezet, amelyben a magyarok megfordulnak Tunisz városában
Huszadik fejezet, amelyben a magyarok túljárnak a mórok eszén
Huszonegyedik fejezet, amelyben a történet szerencsés véget ér


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1943 | Oldalszám: 168 | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |