A Korda Könyvkiadó és Nyomda könyveinek archívuma
A könyv a leányvilág lelkiségét alakítja. A mű az egyházi esztendőt mutatja be, ezt a legzseniálisabb „forgatókönyvet”, mely évről-évre az élet közelségébe hozza a krisztusi élet drámáját s benne a saját magunkét. Nagyon ügyesen, művészi fokig jutott egyszerűséggel forgatja az egyházi év lapjait és tárja fel változatos szépségeit, lelki mélységeit és hatalmas gazdagságát közvetlen beszélgetések könnyed stílusában. S míg az egyházi év hangulatát ébresztgeti és érzékelteti valóságait, ugyanakkor igen természetes módon és ötletesen fűzi be tanításait a lelki harc állomásairól.
Szinte észrevétlenül ad aszkétikát. Megtanít imádkozni, lelkiismeretet vizsgálni, jól gyónni és áldozni, eredményesen hallgatni szentmisét és erőt gyakorolni önmagunk felett. Rámutat, milyen kérdések égnek a leányok szívében, mit nem értenek, mire kérnek feleletet, milyen a leányok vallásos élete. Lélektanilag is különös erőt jelent a könyv fejezeteiből kisugárzó modern leány lelkület, mely nem a múlt kimagasló egyéneinek egyedülálló életét, hanem a nagy leányvilág közös megnyilatkozását tükrözi vissza. Meggyőző erővel mutatja meg, miként válhat tartalmassá a jelentéktelennek és igénytelennek látszó leányélet is. Az egész könyvet mint a kék égbolt keretezi a mennyei Atyába vetett bizodalom. Hozzásegíti olvasóit ahhoz, hogy necsak az ajkuk énekeljen, hanem a szívük is.
A könyv írásai:
Ünneplő lángocska „Csakhogy fölébredtem!”; Ünneplő lángocska; Örök példakép; Légy te is azzá!; „Hiszen oly egyszerű!”; „Még boldog is lehetek!”.
Nála oly jó megpihenni! Veni Sancte!; Oly felemelő a Gondviselés!; „Mert nagyon szeretem!”; „Bíztam” – „Nem bíztam.”; A szenvedésben is!; Siess Atyád karjaiba!; Az édes megnyugvás; Mindenszentek; Halottak napja; „Mily boldog vagyok!”; Hol a hiba?; „Üres a lelkem.”; Tudnod kell, ki Ő!; „Könnyebb a szívem!”; Uram, legyen meg!
Fel nagy örömre! Jézuska-várás; Miért jön Jézus?; Bűnök nélkül; A Szeplőtelen; Az ünnep ereje; A kis ingecske; Lelkiismeretvizsgálat; Minden erőddel!; Közeledik karácsony; December 24.; Szomorú vigília; Szenteste; Éjféli misén; Jézuska és te; Hálaadás.
Boldog Új esztendőt! Jókívánatok százai; Összhangban Istennel; Jézus példája; Légy te is csillag!; Tökéletes harmónia; De hogyan?; Mária a templomban; Farsang.
A gyászoló egyház Böjt és bűnbánat; Negyven napig…; Nyilvános, zajos mulatság; Nagytakarítás; Rá akartam kiabálni, de…; „Fel tudok kelni…”; Merj követelni!; Gyónási parancs; Gyötrődött, most boldog; Miért félnél?; Vagy félsz még?; Az erősfogadás; „Büszkén, hófehéren!”; Nagyböjti gondolatok; Nagyhét; A szentsír.
Alleluja! Örvendezzünk!; Miért mindez?; Gyönyörű leszel!; A föltámadás záloga; Várt rám; Vágyódom utána; Te mit érzel?; „Feléje se néztem…”; Elsőáldozás; „Szem nem látta!”
Hősi lelkek Hősök lelke!; Hová süllyedtem!; Egy küzdelem; „Ujjongani szeretnék!”; „Erősnek érzem magam!”; Úrnapja; Az elfelejtett Szeretet; A Szív apostola; Két apostol; Munkaév végére.
Isten és a természet „Keresem az Istent!”; Gondolkozzál és hiszel!; „Föld ilyet nem adhatott!”; Szép az Isten!; Jó az Isten!; Hatalmas az Isten!; A gondviselő, bölcs Isten; Nagyboldogasszony.
Együtt az egyházzal Tartalmas napok; Szép esztendő; A munkaterv; Szent István király; „Én ígérem!”
A könyv első kiadása is megtalálható az archívumban az alábbi borítóval.