Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Gálos László: Az Egyház és a barbár népek
A kötet a Bangha Béla és Ijjas Antal szerkesztésében 1937 és 1941 között megjelent A keresztény Egyház története című sorozat harmadik kötete. A sorozat célja becsületes alapossággal összegyűjteni a legmodernebb egyháztörténelmi irodalomból mindazt, ami a művelt közönséget érdekli.
A kereszténység a császári üldözés korában terjedt el a római birodalom egész területén s lett minden elnyomatási kísérlet ellenére leküzdhetetlen, többé már el nem hanyagolható tényezővé. Az egyházatyák korában belsőleg is kiépült, eszmei tartalmát rendszerbe öntötte s a szabadság levegőjén nemcsak megizmosodott, hanem hatalmas lépéseket tett abban az irányban is, hogy a kereszténnyé lett világ intézményeinek, társadalmi berendezésének és művelődésének legmélyebb alapja, legfőbb irányítója, Európa arculatának végső kialakítója legyen. A középkornak az a derékszaka, amelynek ismertetésére ez a kötet vállalkozik, ennek az utóbbi törekvésnek teljesebb kibontakozását jelenti.
A nyugatrómai birodalom kimúlt, hatalmát részben a mindinkább keleti formákat öltő, önkényességbe és üres pompaszeretetbe süppedt Bizánc örökölte, részben pedig azok a friss, barbár népek, főleg germánok, amelyek az egykori világbirodalom egy-egy darabját ragadták magukhoz, s új államokat és kultúrákat építettek az antik világ romjain. Közülük egyesek, mint a frankok s az angolszászok, hatalmas leendő birodalmak alapját rakták le, mások az idők folyamán felmorzsolódtak, mint a gótok és longobárdok, s öntudatlanul is más, fejlődésképesebb államalakulatok számára hordták össze az építőköveket.
A kereszténység s a keresztény Egyház ebben a forrongó, átalakulásokkal s vándorlásokkal teli korban nem bizonyult kevésbé csodálatos hódítóerőnek, mint akár az első terjedés idején, közvetlenül az apostolok kora után. Irtózatos munka volt, s az egyháztörténetnek legtündöklőbb lapjaira tartozik, hogy az Egyház ezeket a töretlen erejű, barbár népeket nemcsak meg nem vetette, eltaposni nem engedte, nemcsak ellenséget nem látott bennük, hanem kereszttel a kezében s a szeretet szavaival ajkán, mihelyt feltünedeztek Európa térségein, azonnal közéjük ment. Még szinte meg sem melegedtek az új népek új lakáshelyükön, máris megjelentek köztük az evangélium szelíd igéinek hirdetői: azok a hithirdető férfiak, akik erre a korra különösen rányomták hatalmas egyéniségük bélyegét. Ez a korszak az Ágostonok, Bonifácok, Remigek, Willibrordok, Patrikok, Szeverinek, Adalbertek, Cyrillek és Methódusok kora: csupa epochális jelentőségű férfiúé, akiknek neve, úgyszólván mindegyiké, egy-egy ország megtérítését, egy-egy keresztény európai állam megalapozását jelenti. Soha többé az Egyház ilyen fényes és sűrű rajokban nem termi a vallási konquisztádoroknak, a krisztusi hódítóknak ilyen hőseit, ilyen nagyszámú és jellegzetes arcélű bajvívóit.
A kötet fejezetei:
Bevezetés (Az egyház és a római birodalom megszűnése)
Az ötödik és hatodik század (Az Egyház és a pápák a barbár törzsek és a görög császárság között)
Nyugat megtérésének kezdetei (Az Egyház és az ariánus germán törzsek. Az Egyház és a frankok. Az Egyház és az angolszász népek)
Hetedik század (Ütközések a Kelettel)
Nyolcadik század (A képromboló vita Kelettel. A pápaság és a frankok szövetsége. Az egyházi állam kialakulása. A Németföld megtérése)
Kilencedik század (A Karoling-birodalom. Kelet nagy skizmája)
A hanyatlás és felemelkedési kísérletek két százada (A pápaság hanyatlása. A „vas század.” Reformok felé. A szent Birodalom császársága)
A magyarok megtérése (A kereszténység Északon és a szláv világban)
Függelék (Az iszlám)