Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Cser László: Boldog szívem éneke. Versek és önéletrajz
Az, aki boldog, aki örül, az énekel — írja valahol Szent Ágoston. A
jezsuita Cser László „naplóköltészete” - ahogy maga írja egyik kiadatlan
versgyűjteménye előszavában -, „a pillanat, az idő és az időtlen játéka,
sugallata, megélése.” Szinte kényszer vezérli: ki kell mondania örömét,
kifejezni azt, amit megél, újra és újra. Ismétlések ugyan „vallomásai”
Istenének, akivel belső párbeszédet folytat. Dehát - amint ismét csak ő
maga írja — „ami fontos és lényeges, ami Lényeg, azt újra hangsúlyozni
kell. Az újra és újra lehet, hogy olyan, mint a szerelmesek »szeretlek«
szava. Mindig ugyanaz és sohasem ugyanaz. A hely, körülmény, helyzet,
érzés, alkalom és más tízezer árnyalata a szónak az »ugyanazt« mindig
»újjá« teremti és életre hozza.”
Az evilági gondok, a politikai események, a változó világ zsibongása
távoli a költészetében. Költészete már egy kicsit a menny előize; hiszen
arra a boldog együttlétre készülődik a költő élete alkonyán. A
Jelenlétről tanúskodik ebben a szekularizált, Isten nélküli világban,
amikor az emberek életükből, a közéletből is száműzik az Istent, és
felejtik az Egyetlen Szükségest. Cser Lászlóban biztos a hit, töretlen a
remény és állandóan felizzik a szeretet.
A versgyűjteményt kiegészíti önéletrajza.