Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Csávossy Elemér: Kereszt és feltámadás. Lelkigyakorlat

Szent Ignác lelkigyakorlatai egy harminc napos egészet alkotnak. A szerző a három részből álló sorozatának (Örök igazságok, A nagy Király nyomdokain, Kereszt és feltámadás) ebben a harmadik kötetében egy harmadik, magában véve is önálló lelkigyakorlatot ad, melynek gondolati tengelye: Per crucem ad lucem, a kereszt útján a megdicsőüléshez Isten szeretetében. De e mellett nem veszíti el szem elől a három kötetnek egymással való szerves összefüggését sem, úgyhogy valamennyi egy organikus egység integráló részeként is tekinthető.

Ha a három kötet vezérgondolatát egymással összehasonlítjuk, mondhatjuk, hogy az „Örök igazságok” alapgondolata: a bűnbánat útján eljutni a lelki megigazuláshoz a kegyelmi életben; „A nagy Király nyomdokain” alapgondolata: Krisztus követése útján feljutni a lelkiélet magaslataira, a keresztény tökéletességre, mely nagyrészt az élet keresztútjának bátor és nagylelkű megjárásában áll. Ennek az utolsó résznek, melynek címe: „Kereszt és feltámadás”, alapgondolatát már az előzőleg mondottakban körvonalaztuk.

A könyv tartalma:

A kereszt árnyékában
Első nap (Az utolsó vacsora; Jézus búcsúbeszéde; Jézus az Olajfák-hegyén; Jézus a főpapok előtt);
Második nap (Jézus Pilátus előtt; Jézus Heródes előtt; Jézus másodszor Pilátus előtt, ostorozás, tövissel koronázás, Ecce homo; Pilátus halálra ítéli Jézust);
Harmadik nap (A keresztút; A kereszt; Jézus Szíve megnyílik a kereszten; Jézust leveszik a keresztről és sírba teszik);
Negyedik nap („Aki érettünk vért izzadott”; „Akit érettünk megostoroztak”; „Akit érettünk tövissel megkoronáztak”; „Aki érettünk a nehéz keresztet hordozta”);
Ötödik nap („Akit értünk a keresztre feszítettek”; Keresztút; Az Isten Fiának arcképe; Szentóra);
Hatodik nap.

A feltámadás dicsőségében
Hetedik nap (Jézus dicsőséges feltámadása; Jézus megdicsőült élete a földön; A szent asszonyok a sírnál; Mária Magdolna);
Nyolcadik nap (Jézus megjelenik Szent Péternek; Az emmauszi két tanítvány; Jézus megjelenik tanítványainak az utolsó vacsora termében; Jézus megjelenik Szent Tamás apostolnak);
Kilencedik nap (Jézus megjelenik tanítványaínak a Genezáreti-tó mellett; Jézus megjelenik a hegyen; Jézus mennybemenetele; Krisztus égi uralma);
Tizedik nap (A mennyország; Az égi Jeruzsálem; A mennyei boldogság).

A Szentlélek tüzében
Tizedik nap (folytatás) (A Szentlélek eljövetele; A Szentlélek működése a világban és a lelkekben);
Tizenegyedik nap (A szeretet; „Az Istennek temploma vagytok”; „Lelkem szentélyében leborulva…”; „Én vagyok az irgalmas szeretet”).

Befejező elmélkedések („Ki az, ki feljő a pusztából…?”; Az állhatatosság).

Az elmélkedések beosztása.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1936 | Oldalszám: 299 | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 11 MB |