Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Pierre Charles: Isten közelében. Elmélkedések – III. kötet (1943)
A jelen élet a jövendő örök életnek előkészítése és próbaideje sokkal mélyebb értelemben, mint gondolnók. Előkészítése nem csupán azért, mert jó és rossz cselekedeteink fejében a túlvilágon jutalmat és büntetést kapunk, hanem azért is, mert már itt a földön megkezdjük azt, amit az örökkévalóságban teszünk. Szokások fejlődnek bennünk, elveket érlelünk és szeretetet élesztünk lelkünkben, és mindez már jóval halálunk órája előtt kialakítja lelkünk egyéni arculatát, s a választott vagy kárhozott vonásait vési bele. Tehát csak egy a fontos ránk nézve: az, hogy beletanuljunk a boldogok életmódjába, hogy begyakoroljuk a választottak szerepét. A bennünk lakozó isteni kegyelem már itt a földön a jövő megdicsőülés kezdete; a hit pedig forrása Isten színről-színre való szemléletének és a szeretet megteremti a tökéletes egységet a mi akaratunk és az isteni akarat között, s ezt az egységet a halál sem szakíthatja szét.
Az egész lelki élet nem egyéb tehát, mint Isten megtalálásának művészete. Nagyon
jól tesszük, ha erre a célra munkaterveket készítünk, ha megvonjuk életünk
pontos útirányát, de a legfontosabb az, hogy eljussunk a célhoz. Nem a
törekvések és szándékok, hanem az eredmények mutatják meg, mit érnek a
módszerek. Ezek az elmélkedések megmutatják, hogy Istenhez lehetséges eljutni,
és a föltételek előre meg vannak állapítva. Vannak áldozatok vagy inkább van egy
teljes, tökéletes áldozat, amely Istenhez vezet. S hiába próbáljuk magunkat ez
áldozat alól kivonni: ez az áldozat a lemondás, a szegénység, az önmegtagadás. A
lelki élet követelményei határozottak. A középszerűség kedvelői saját kárukon
tanulják meg ezt az igazságot. Az isteni kegyelem szívünkbe oltotta a vágyat,
hogy Istenhez mindenáron eljussunk. Mi az ő aklának juhai vagyunk, az ő házának
gyermekei, a szőlőtő vesszői, az Ige tanúi, az evangélium apostolai. Lehetetlen
lelkünk tökéletességét elérnünk, ha nem jutunk el az örökkévaló, eleven
állomáshoz, a Megváltóhoz, az Ember Fiához.
A könyv elmélkedései:
I. Usgue ad summum. Színig
II. Aedificantes. Az építők
III. Beati qui lugent. Boldogok, akik sírnak
IV. Beati pauperes. Boldogok a szegények.
V. Et saturabuntur. És betelnek
VI. Discipulus ille non moritur. Az a tanítvány nem hal meg
VII. Infideli deterior. A hitetlennél alábbvaló
VIII. Lumen cordium. A szívek világossága
IX. Erat autem nox. Vala pedig éjszaka
X. Respiciens retro. Aki hátranéz
XI. Nescio, Deus scit. Nem tudom, Isten tudja
XII. Orta tribulatione. Ha üldözés támad
XIII. Superseminavit zizania. Konkolyt vetett
XIV. Pro mundi vita. A világ életéért
XV. Cum esses sub ficu. Midőn a fügefa alatt voltál
XVI. Recta sapere. Hogy a jót megkedveljük
XVII. Cum rediero. Amikor visszatérek
XVIII. Nesciens quid diceret. Nem tudván, mit mond
XIX. Minuta duo. Két fillér
XX. Elevatis oculis. Fölemelvén szemét
XXI. Relictis retibus. Elhagyván hálóikat
XXII. Sustinent me. Velem vannak
XXIII. Ego sum via. Én vagyok az út
XXIV. Judicium est mundi. Ítélet van a világ fölött
XXV. Et erant valde bona. És igen jók valának
XXVI. Sub modio. A véka alá
XXVII. A bimatu et infra. A kétévesektől lefelé
XXVIII. De laqueo venantium. A vadászok tőréből
XXIX. lmperavit febri. Parancsolt a láznak
XXX. Psalmi graduales. A lépcsők zsoltárai
XXXI. Unigenitus … primogenitus. Az egyszülött … az elsöszülött
XXXII. Qui diligunt adventum eius. Akik szeretik az ő eljövetelét
XXXIII. Requiem aeternam. Örök nyugodalmat