Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Blaskó Mária: Maruszjá
A regény eszméjét az 1925-ös jubileumi év pattantotta ki, tartalma egy „modern” római zarándokút éleménye, vagy talán sokká inkább az életútnak mélységes reflexe. Címül írt hősnője Maruszjá (kedveskedő orosz neve ez a Máriának), a titokzatos múltú, bájos hangú orosz szépség, aki mint chansonette egy velencei lampionos bárkán aratja kétes babérait. Ez a modern Magdolna, aki gyors, drámai, szinte a fönségesig magasló megtérésével mélyen a szívünkbe markol – azonban mégis csak mellékalak. Csupán mérték, amellyel a szerző többi szereplője erkölcsi értékét összeméri.
A főalak voltaképen Kende Márta, a minden szépért, jóért, nemesért lelkesedő, ifjú katolikus írónő, aki buzgó irodalmi s szociális tevékenysége mellett sem találja meg azt a lelki egyensúlyt, amelyre csupán a valójában átélt, az áldozatokból táplálkozó vallásosság segíti az öntudatos embert. Márta úgy érzi, hogy a bűnbánó Maruszjá mellett minden viszonylagos ártatlansága ellenére is eltörpül, mert értékesebb a nagy bukások után a komoly vezeklés, mint a saját gyengeségeinkkel s az adott viszonyokkal folyton alkudozó vallásosság. Ámde ennek az alapjában igaz elvnek alkalmazásában a szerző szinte a pesszimizmus határáig jut, amelyet alig oszlat el egy, a végére csapott „bízva bízzál!”
A probléma megoldását a főszereplőben nem igen találjuk meg. A feleletet ugyan jórészt megkapjuk egy jólelkű, derült világnézetű falusi pap – zarándoktárs – ajkáról, aki azonban már jelleménél fogva is csak kis és szerény szerephez jut. A regény többi alakja rövid, de kitűnő vonásokkal megrajzolt típus, kiktől hemzseg társadalmunk: a léha özvegy (Olga), aki szintén „megtért”, és most már „nagyon vallásos”; azután néhány férfi alak, kik az igazi vallásosságnak valóságos karikatúrái.
A szerző ebben a könyvében is bölcselkedik, s elég egyszerű meséje szálaira bőven fűzi a szépséges gondolatok igazgyöngyeit. A regény szerkezete, ha nem is széteső, de elég laza s kevéssé kiérlelt. Gyönyörű képsorozat inkább. Apróbb tökéletlenségeiért kárpótol a pompás, könnyed elbeszélő stíl, mely már magában véve is elejétől végig lekötné érdeklődésünket. Különös érdemének kell betudnunk, – ami különben katolikus irányú regényben magától érthető, – hogy az erotikumot s az erkölcsi szennyet nagy tapintattal kezeli, áthatol rajta anélkül, hogy beszennyeződnék. (Müller Lajos)