Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Bíró Xav. Ferenc: A kommunizmus és Jézus Szíve

Igen szoros összefüggés található a szent kommunizmus és az Úr Jézus Szíve között, amely a keresztény szeretetnek állandó forrása. Ez a könyv a rossz, szinte ördögi kommunizmusról szól (az akkori magyar Tanácsköztársaság, a szovjet kommunizmus és a spanyol polgárháború mellett az előző korok kommunizmusait is beleértve), és kimutatja, hogy annak is van köze az Úr Jézus szentséges Szívéhez: A határtalan istengyűlölet provokálja a végtelen istenszeretetet és irgalmasságot. Jézus Szíve éppen a sátán hatalmába került emberek javára nyilatkoztatta ki magát.

A könyv vége programot dolgoz ki arra, hogyan segíthetünk tevőlegesen az Úr végtelen szeretetének ezen eltévedt juhok visszaterelésében. A mai korra is alkalmazhatjuk, amikor a materializmus és liberalizmus csapdáiba esett felebarátainkat kell visszatérítenünk.

A szerző a „Miserentissimus Redemptor” és a „Quadragesimo Anno” kezdetű pápai enciklikák megvilágításában tárgyalja a témát.

A könyv fejezetei:
1. A szent kommunizmus és Jézus Szíve. – Az orosz kommunizmus és Jézus Szíve. – Az istengyűlölet és istenszeretet. – „Ki a bölcs, hogy felfogja ezeket és megértse az Úr irgalmasságait?” (Zsolt 106)
2. Jézus Szíve éppen a sátán hatalmába került emberek javára nyilatkoztatta ki magát. – A végtelen szeretet, az anyai szeretet a legnagyobb bűnösök iránt.
3. XI. Pius pápa tanítása Jézus Szivéről a kommunisták megtérítésére
4. A kegyes gondviselés adja a Jézus Szíve-tiszteletet a kommunizmus ellenszeréül
5. A keresztény szeretet nagy hatalma meghódítja az antik pogányságot
6. Hogyan térítette meg Assisi Szent Ferenc a XII–XIII. század kommunistáit?
7. Jézus Szíve szeretete még inkább megtéríti a jelen kommunizmust
8. Bátran hirdessük a teljes evangéliumot: az örömhírt
9. Aranyszájú Szent János most prédikál
10. Legyünk őszinték és ismerjük be hibáinkat! Vissza az eredeti vallásossághoz!
11. Első a lelki reform. – A szociális krízis elsősorban nem gyomor-, hanem lelki kérdés
12. XI. Pius még a Quadragesimo Annóban is első helyre teszi a lelki reformot a szeretet által
13. Ahol szeretet nincsen, igazságosság sem lehet. A szabadság törvénye, az a szeretet törvénye
14. Csak a szeretet hozhatja őket vissza
15. Akik a keresztre lőnek, – megtérhetnek-e?
16. De a szeretet menjen utánuk, amint a jó pásztor tette!
17. Két figyelmeztetés
18. „Fiacskáim, ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal!” (1Jn 3,16–18)
19. Koporsónkat ők fogják vinni utolsó utunkon, mert a szeretetnek ember ellent nem állhat

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k1048.htm

A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1936 | Oldalszám: 82 | Méret: 20x14 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |