Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Bangha Béla: Római levelek
Bangha páter bevezetőjéből: „Róma a katolikus világ középpontja s nem lehet igazi katolikus, akit ez a város, az Örök Város, nem érdekel. Szerény írásaim révén lélekben el-elvezethetem a hét halom városába, az apostolsírok köré, honfitársaim, katolikus testvéreim egy-egy csoportját. A nagy katolikus egység érzete a Róma-közösség, a pápasággal való együttérzés amúgyis mintha túlságosan elgyengült volna hazánkban; a jozefinista állam- és egyházfelfogás sokakban erősen lefokozta a gondolat jelentőségét, hogy római katolikusnak lenni a legelső és legszebb díszcím a világon, mert abba a legnagyobb és legszentebb közösségbe olvaszt bele, amelynek középpontja a Galileai Halász sírja, akinek Krisztus Urunk egyedül adta meg a világegyház kormányzásának jogát; abba a közösségbe, amelyből hősök és szentek miriádnyi hadserege rajzott ki, amelyből világosság és kultúra, tudomány és művészet, szeretet és béke, tisztaság és hit szárnyalt ki a világ négy sarka felé, oly egyedülálló, káprázatos bőségben, amelyhez még csak foghatót sem mutathat fel semmiféle közösség, sem irány, sem nemzet, sem felekezet, sem filozófia a világon. Amit Krisztus a Golgotán szerzett, mindannak letéteményese ez a város lett: az, aki ebben a városban halt Krisztusért Néró alatt vértanúi halált, de törvényes utódainak soha meg nem szakadt sorozatában tovább élt a századokon át, él most is, míg napsugár és eső fog e földre hullani, míg emberszív ver és emberi elme kutatja az élet maradandó értékeit.
Mi innen kaptuk a királyi koronát. Innen kaptuk a civilizációt. Innen kaptuk a betűinket, az írás-olvasást, az ipart, az építészetet. S mikor ázsiai ellenségeink (faj szerint: testvéreink) vérbe, tűzbe s pusztaságba fojtották országunk háromnegyed részét s mi másfél évszázadon át csak pártoskodva tudtuk nézni a haza vesztét, a felmentésünk, szinte akaratunk ellenére, innen indult ki. A történetíró Thaly Kálmán szerette hangoztatni, hogy bár erős protestáns, kénytelen elismerni, hogy XI. Ince pápa volt az, aki Magyarországot a török iga alól felszabadította… Ma, Trianon után ismét háromnegyed része ősi hazánknak van idegen hódítók kezén. Az egyetlen reménység, mely elnyomatásunk idején sem homályosul el: az a Szentszék, mely mindig az igaztalanul elnyomottak pártját fogta, amely egyedül képviseli ebben a hazug és önző világban a krisztusi erkölcs, a jog és igazság politikáját.
A levelek, melyeket itt közreadunk, sem rendszeres leírást, sem összefüggéses egészt nem kívánnak nyújtani. Tárcacikkek, kiragadott részletek, egyéni benyomások vetületei – semmi egyebek. De talán így is, a szubjektivitás prizmáján át is, közelebb hozzák egyik-másik olvasónak az örök Város titkait, szépségeit, értékeit. Aki többet akar, annak csak azt mondhatom: Gyere el és lásd magad, közelről!”
A levelek címe:
Róma „lelke”
Római november
Séta a földalatti Rómában
Magyarok a pápa előtt
„O, dolce Napoli …!”