Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Bangha Béla: Örök élet igéi. II. kötet: „Uram add, hogy lássak!”

Bangha Béla leszállott a szószékről és a mindig magával ragadó, lelkeket gyújtó beszédeit olvasmánnyá alakítva adja át nekünk ebben a kétkötetes szentbeszédgyűjteményben.
Bangha Béla korának legnagyobb egyházi, dinamikus erejű szónoka volt. Más az élő beszéd, más a leírt szó, és Bangha Béla nem az élőszóval elmondott, illetve mondandó beszédeket akarta pótolni ezeknek a szentbeszédeknek a kiadásával, hanem lelki olvasmányt, lelki elmélyedésre való anyagot nyújtott, hogy ezzel is mélyítse a hit ismeretét, a lelki kultúrát.
Az első kötet „Az Isten arca” címet viseli, a második pedig: „Uram add, hogy lássak”. Ezzel pregnánsan kifejezésre jut a beszédek lényege és célja. Bangha teológiai tudása és apostoli lelkületének intuíciós megnyilatkozása biztosítják, hogy az olvasó gazdag anyagot és nagy lelki indításokat kap. Az egyes ünnepekről, az evangéliumi szakaszokról, Krisztus Urunk kínszenvedéséről, a Krisztus királyságáról mondott szentbeszédei egyformán mélységes gondolatokkal telvék, és így lélektelítők. Az időszerű kérdésekről közölt néhány beszéd pedig jó útbaigazító, hogy a katolikus ember a hitből élő életét mint kapcsolja be a közéletbe, mert Krisztus a földi élet útja és ura is és erre is vonatkozik a mindennapi imádságunk, hogy: jöjjön el a Te országod. (Túri Béla)

A kötet szentbeszédei:

Evangéliumi szakaszok (Jézus és a jerikói vak; Az élet értelme; Helyes és helytelen vallásosság; Az isteni magvető és az emberek; Jézus és az inaszakadt; Az ima-meghallgattatás feltételei; A szeretet gátlásai; Az irgalmas szívű Jézus; Testünk a Szentlélek temploma; Vallási türelem és elvhűség; A húsvéti gyónás-áldozás kötelessége; Akik két úrnak akarnak szolgálni)

Elmélkedés Krisztus Urunk kínszenvedéséről (Miért kell Krisztus kínszenvedésére gondolnunk?; Jézus elhagyatottsága a szenvedésben; A lelki szenvedések Jézus passiójában; A megaláztatások Jézus kínszenvedésében; A testi szenvedések Jézus passiójában; Nagypéntek)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1934 | Oldalszám: 211, [1] | Méret: 20x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Magyar Kultúra | Nyelv: magyar | Fájl méret: 8 MB |