Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Bangha Béla: Dél keresztje alatt. Feljegyzések egy délamerikai missiós körútról
A könyv Bangha Béla dél-amerikai missziós körútjának (melyet Nyisztor Zoltánnal együtt tett meg) feljegyzései.
Az útleíráson felül Bangha Béla bepillantást nyújt Dél-Amerika történetébe, fejlődésébe, kivált abba a kultúrába,
melyet Dél-Amerikában a katolicizmus teremtett, de amelyet azután a szabadszellemű és liberális kormányzatok
vagy hatalmasságok tönkre tettek és újból kell felépíteni. Bangha Béla szeme nagyobb horizontokat szokott
átfogni, tehát természetes, hogy útinaplójában és a missziós hivatással kapcsolatban tett dél-amerikai körútján
olyan dolgokat is meglát és olyan távolságokba is tekint, melyekben már nagy szellemi, emberi, nemzeti vagy éppen
világrészi problémák tűnnek fel néha mint valóságok, sokszor mint romok, máskor talán mint délibábok. Bangha Béla
Dél Keresztje alatt jól szemügyre vette a kereszt tövében fakadt, majd elhervadt, de újból virulásnak induló vagy
legalább is indulható szellemiséget és lelkiséget is. És igaza van, hogy végelemzésben minden tájszépségeknél,
természeti látványosságnál, az egész gazdag és buja növény- vagy állatvilágnál érdekfeszítőbb és emberibb élmény
nincs a lelkiség tanulmányozásánál más világrészeken. Az emberi történésnek legfontosabb és legizgalmasabb
küzdőtere mégis csak az, ahol Krisztus-országa vívódik emberi akarásokon és hősiességeken vagy emberi kicsiségeken
és mulasztásokon, sőt rosszakaraton.
A könyv különös értéke a Dél-Amerikába vándorolt magyarság hányattatott sorsának a követése. Nem lehet e
sorstragédiákat anélkül se szemlélni, hogy ne ébredne fel a lelkünkben a büszkeség és csodálat magyar fajunk
nemessége, erkölcsi tulajdonai előtt. A Tóth Jánosok élete, küzködése, gyökérverése, majd az új gyökéren át
való kivirágzása a kiirtott dél-amerikai őserdők helyén valóban bámulatra méltó – főleg azért, hogy a magyar
faj erkölcsi nemességét és erényeit is megőrzi a küzdelmek között is az új földön. Természetesen legfőképp ott
következett ez be, ahol mégis a nagyvárostól távolabb, kisebb tömegben is, de együtt tudott maradni ez erkölcseiben
tiszta, vallásos lelkületű és a munkában ernyedetlen nép. És voltaképp ezt hagyjuk mi elveszni és elszakadni a
magyarságnak a népek családjában amúgy is kis tömbjéből. Bangha Béla rámutat a múltak vétkeire, a jelen nehézségeire,
a megbecsülést érdemlő képviseleteink nagy munkájára is, de mint világjárt és jószemű ember, látta Dél-Amerikában is,
amit Észak-Amerikában láthat az ember, hogy a kivándorolt magyarság második generációjában már asszimilálódik.
A nagy olvasztó kohó – Amerika – mindent elnyel és egybeforraszt.
De szabad-e ezért a kivándorolt magyarság problémáját lekicsinyleni? Szabad-e közömbösen nézni a küzködést, a
pusztulást, a beolvadást vagy megsemmisülést? Ez bűn volna még akkor is, ha csak néhány ezer magyar lélekről
volna szó. Pedig ha Észak-Amerikában jóval többen is vannak, mint Dél-Amerikában, még itt is közel százötvenezer
lehet a számuk. De folytatása is van a magyar lelkek amerikai életének, és így a problémának is. A második vagy
harmadik generáció, ha asszimilálódik is, de mindenkor tudni és érezni fogja, hogy magyar gyökérről fakadt – az
idegenben is. A magyar kérdés pedig nem a ma távlatából nézendő. A magyarság sorsa ezer év után olyan tragikus és
nagy fordulatot vett, hogy nemzedékek dolga lesz az új és történelmet jelentő Magyarország felépítése. Ki tudja,
honnan fog jönni és honnan kapja majd a magyarság a jövőjéért való küzdelemben a segítséget? Még a magyar sorson
nagyot lendíthetnek olyan magyar vérből származottak, kik idegen országokban, akár az óceánon túl lesznek tényezők.
Sok okunk van tehát rá, hogy az elszakadt magyarság életével szegénységünkben és mostoha sorsunkban is törődjünk annyit,
amennyit tudunk. Bangha Bélát az apostoli vágy vitte el Dél-Amerikába, hogy lelkileg megerősítse az arra rászorulókat.
Rendjének dicső múltját is akarta látni a dél-amerikai redukciókban, magyar szíve pedig megdobbant, mikor látta
magyarjaink küzdelmét és sorsát. (Túri Béla)