Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Balla Borisz: A lélek útjai. Útijegyzetek, cikkek, tanulmányok

Balla Borisz állandóan járta ezt a vergődő, fulladozó Európát. Meglátta az utakat, melyeken ez a világrész a pusztulásba rohanhat, de az erkölcsi világrengés káoszában megérezte egy új világnak a kibontakozását is. Meglátta – a lélek útjait. Nagy élményt jelent s vigasztaló érzést a szomorú mában ezekre az új utakra figyelni.

A könyv tartalma öt részre tagolt: A lélek útjai nyugaton; Élet és irodalom; A magyar Rinszkája; Jegyzetek nyugatról; Új világ felé. Ezek a részek címei. Ezeken ívelnek aztán, mint pilléreken, a változatos tanulmányok. Martin Terézről írt tanulmány vezeti be a könyvet. Balla Borisz úgy érzi, hogy ebből a szentből kisugárzó intenzív fényesség egy új korszak hajnalhasadása, mely a XIX. század közepén, pontosan a materializmus legsűrűbb ködében ragyogott fel, hogy utat mutasson a sorvadó lelkeknek. „Három hitetlen évszázad kapja benne halálos sebét…” Ez a tanulmány valami egészen más, mint lelkiismeretes életrajz, vagy vallástörténelmi méltatás, mert általa egy szentnek szubtilis lelki berendezése is hozzáférhetővé válik. Lisieuxi Martin Teréz számtalan követőinek egyike a kis Anne de Guigné grófnő. Szenttéavatása megindult. A szerző meglátogatja sírját s azután családját is. Egyéniségükön, életükön keresztül ismerteti azt a katolikus elitet, melynek létezése egy tisztultabb világot jelez. Dom de Baury világán, a hautcombei bencésapátságon, a valsaintei karthauzi kolostoron át vezet tovább az út. Misztikus, földöntúlian tiszta levegőben járunk. „A vezetők itt nem világi fejedelmek, a papok nem osztály helyzeti értelemben vett urak, de szentpáli értelemben vett urai a lelkeknek.” Így politizálnak : „A plébános a maga falujában ahelyett, hogy öt embert istentelen forradalmárnak kiáltson ki, öt emberen segítsen a maga áldozataival. És akkor huszonöt istentelen fog megtérni az öt helyett”. Ezután lezuhanunk Párizs éjszakai forgatagába. Megrázó fejezet, iszonyatos kontraszt: Párizshoz közelednek a halottak… Vajon legyőzik-e? – Szent Bernadettel zárul ez a fejezet. Az örök Szeretet egy új követet küldött a földre…

A könyv következő része irodalmi dolgozatok. Sigrid Undset ismét egy magaslat a lélek útjain, honnan Isten felé szárnyal a szellem. Franz Werfel megtérése sejtteti a hitetlenség alkonyát; a szellem kiválasztottjai – Werfel csak egyike legmarkánsabb reprezentánsaiknak – hátat fordítanak a materializmusnak. A következő értekezések az igazi katolikus irodalom problémáját tárgyalják. De Balla Borisz nem elégszik meg ezzel, hanem megmutatja azt is, ami több az irodalomnál.

Balla Borisz az új magyar katolikus próza nagyhatású úttörője. Hangja teljesen eredeti. írásait széles látókör és európai nívó mellett könnyedség, fordulatosság és előkelőség jellemzi. Bátor és jellemes. Az igazság szempontjából értékel mindent. Tudja és kimondja, hogy az, akiért ír, „nem szavakat kér, hanem szíveket”. (Fodor Béla)

A könyv részletes tartalma:

A lélek útjai nyugaton
Martin Teréz; A lélek útjai nyugaton (A keresztény lélek völgyében – Anne de Guigné; Dom De Baury világa – Hautcombe bencés apátság; Egy kartauzi kolostor…); Chartreuse de la Valsainte; Parishoz közelednek a halottak; Szent Bernadette

Élet és irodalom
Sigrid Undset körül; Kozmikus ösztön; Életút. A „Kristin” előtti korszak; Katolicizmus. Kristin Lavransdatter; Teremtő erő. Olav Audunssohn; Magány és Isten; A hitetlenség alkonya; Franz Werfel megtéréséhez; Idegen világok; Tolsztoj tragédiája; Katolikus irodalom; Ami több az irodalomnál

A magyar Rinszkája
A magyar Rinszkája; Ifjú stréberek; Az úri jampec; Molnár regényének margójára; A „Nagy Élet” hívői…

Jegyzetek nyugatról
Jegyzetek nyugatról; Horogkereszt München felett; A Bódeni tó. Nyugat kapuja; Holdfény Romilly fölött; A Nihil ellentéte. Atlanti Óceán; Igazi Nihil. Montparnasse; A francia szivárvány; Riviéra. Az élet öblének foglyai; Magányos ciprusok, madame de F.; Európai expressz vonat

Új világ felé
A mai kor „Representativ man”-je; Egy korszak végén; Vallomás Mauriacról


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1934 | Oldalszám: 195 | Méret: 20x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Pázmány Péter Irodalmi Társaság | Sorozat: Magyar Kultúra Könyvtár | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |