A Korda Könyvkiadó és Nyomda könyveinek archívuma
Sok emberrel megtörténik az, amit Szent Ágostonnak az édesanyjától kapott figyelmeztetésében látunk. Vallomásaiban ezt olvassuk: „Még jól emlékszem rá, egy négyszemközti beszélgetésben megkért – mert nagy gondban volt miattam -, hogy ne paráználkodjam, és főleg hogy ne kövessek el házasságtörést. Az ilyen figyelemztetések tipikus női dolognak tűntek nekem, s szégyenlettem volna magamat, ha elfogadtam volna őket.” Hasonló érzések ösztökélték Félix helytartót az Apostolok Cselekedetei szerint (24,24). Abban a pillanatban, amikor Szent Pál apostol a keresztény házassági erkölcsről kezd beszélni vele, zavarba jön. A téma ugyanis annyira elevenébe vágott, hogy a beszélgetést az apostollal hirtelen megszakította. Az ilyen emberekkel szemben - mint minden etikai kérdés boncolgatásánál - csak egyet lehet tenni: megkeresni az összhangot a tanácsot kérővel. Lehetséges, hogy egyéni életében ő is megtapasztalta már egyszer: „azt a boldogságot, ami csak egyszer érintheti meg az emberi szívet”. A következő kérdéseket tárgyalja a könyv: I. A szeretetért teremtett ember II. A szeretet megnyilvánulási formái III. Van-e sikeres szerelem? IV. A szerelem csapdái, nevezetesen a tisztaság immunis rendszere V. A házasság előtti szeretet – szerelem és igent mondás VI. Szerelem, gyengédség, nemi közösülés VII. Szerelem és gyermek VIII. A szeretet és Isten törvényei az ember javának szolgálatában IX. A házasság mint szentség X. Hogyan kell egyházilag házasságot kötni? XI. Az Isten országáért vállalt papi, szerzetesi nőtlenség, szüzesség XII. Az AIDS XIII. Mit mond az egyház a túlszaporodásról? XIV. A katolikus szexuális erkölcs történetéhez XV. Magzatölés XVI. Nők elleni erőszak XVII. Mit gondol az egyház a gumióvszerről? XVIII. A szemérem mint veszély XIX. A nőmozgalom mint korjelenség XX. Mikor beszélhetünk családról? Megházasodhatnak-e a homoszexuálisok? XXI. A házasság krízisének orvoslása XXII. Boldogtalan házasság – kereszt és bűn a házasságban XXIII. Kapcsolatkeresés és önmagunk megtalálása XXIV. Házasság – út az életszentséghez