Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Wimmer M. Anzelm: Az élet teljessége. Gondolatok a katolikus életstílusról

Ennek a könyvnek az alapját a szerző konferenciabeszédei képezik, amelyeket az 1938. év nagyböjtjében tartott az Angolkisasszonyok budapesti Sancta Maria Intézetébe meghívott közönség számára.

Az élet teljessége minden törekvésünk indítóoka és ez tartja lendületben minden cselekedetünket, minden teljesítményünket és egész fejlődésünket. A cél, amelyet kitűztünk magunknak, az a lélek, a személyiség, a jellem és az életstílus Krisztushoz való hasonlatossága. Az út, amelyet végig kell járnunk, hogy ezt a magasztos célt elérhessük, a katolikus, természetfeletti életművészet, amely oly sok nagy jellemet alakított és oly számtalan sok tökéletes emberrel, Szenttel dicsőítette meg az Istent. Változatokban gazdaggá teszi ezt az utat az Anyaszentegyház, a misztikus Krisztus-test liturgiája, amely a Megváltó közöttünk a világ végéig folytatott életének mindig más színpompában és eddig nem ismert lelki élményekben megújuló és örökké ifjú megnyilvánulása, amelynek köszönhetjük, hogy ezen a hosszú életúton keresztül mindig az isteni Jézus jelenlétét élvezhetjük. Ez úton pedig, egészen a végcélig, az élet teljességének a géniusza kísér el minket, az Istenanya, aki anyai szeretettel őrködik a felett, hogy gyermekei, a Krisztus kereszthalála által megváltottak le ne tévedjenek az egy igaz útról és odataláljanak az isteni Üdvözítőhöz, aki azért jött, lett emberré és váltott meg minket, hogy életünk legyen, éspedig bőségesen legyen.

A könyv tartalma:
Az új bálvány
A régi Isten
A kiküldöttek
Az egy szükséges
Az egy elkerülhetetlen
Az Isten és a lélek
Az Egyház és a lélek
Az élet teljessége (A liturgia mint gondolat; A liturgia mint cselekedet; A liturgia kihatása az életre)
Szakítsunk a múlttal?
Az életművészet szakramentuma
Az örökké alkotó Isten eszköze
Az élet teljességének géniusza
Az élet teljességét keressük

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k891.htm

A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1939 | Oldalszám: 133, [2] | Méret: 20x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |