Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Szabó József: A szónoki taglejtés

Az igazi szónoki előadás bonthatatlan hármas egységét a hang, az arcjáték és a taglejtés adja. Az első a fülön át, a másik kettő a szemen keresztül lopja a hallgatók szívébe-lelkébe a szónok gondolatait. Előadásnál e hármat nem lehet egymástól elválasztani, gyakorlati útmutatásnál azonban külön kell ezeket tárgyalni. Ez a könyv a szónoki előadásnak csak azt a gyakorlati részét öleli fel, mely a hallgatóság szemén keresztül juttatja lelkükbe az igazságot, ti. a taglejtést és ezzel kapcsolatosan mint a taglejtés lényeges kiegészítőjét, az arcjátékot.

Az egyházi szónoklat fenséges voltát szembetűnően igazolja eredete, tárgya és célja. Alapitója: az Istenember; tárgya: Isten, a halhatatlan lélek, a kinyilatkoztatás s mindaz, amit az Egyház, hogy higgyünk, elénk ad; célja: Isten dicsősége a halhatatlan lélek üdvösségével. Van-e ezeknél nagyobb földön és égben? Ez azonban jelzi nemcsak a szónok magasztos, isteni tisztségét, hanem egyben a reá háramló kötelességet is. Ha Szent Pál szerint „fides ex auditu” (Róm 10,17), akkor a legszentebb, legistenibb igazságokat a legtökéletesebb, legművészibb formában kell a lelkekhez juttatnunk.

A magyar papság ez isteni munkájához ad támogatást e könyv. A könyv 310 ábrán illusztrálja a szónoki taglejtéseket, melyeket Abonyi Géza, a Nemzeti Színház tagja s a Zeneakadémia tanára mutat be.

A könyv tartalma:

I. Bevezetés (A taglejtés jelentősége és haszna; Hibák a taglejtés körül; Előzetes tanácsok; A taglejtés két alaptulajdonsága: természetessége [őszintesége] és szépsége; A szónoki alapállás).

II. Az arcjáték.

III. A művészi taglejtés szerepe a szónoklásban.
Egyszerű gesztusok (A mutató taglejtés; Az elsoroló (kimutató) taglejtés; Az állító (erősítő) taglejtés; A tagadó taglejtés; A kérdő taglejtés; A felkiáltó taglejtés; A meggyőzésre, rábeszélésre, behízelgésre használatos ún. „Fénelon-gesztus”; Az elutasító (visszautasító) taglejtés; A következtető taglejtés; Az általánosító taglejtés; Az egyszerű érzelmi taglejtések).
Az előadó és a szónok.
A felolvasó és a szónok.
A művészi összetett gesztusok (Szemléltető taglejtések; Az érzelmi taglejtések; A tekintélyt, méltóságot sugárzó taglejtés; Az előre sejtető taglejtés; A cselekvést-pótló taglejtés).
Mi a szép taglejtés titkának nyitja?

IV. Szónoki gyakorlatok (Prohászka Ottokár: Krisztus hív: „Utánam!”; Bangha Béla: „Áldozócsütörtök”; Tóth Tihamér: „Az örök Isten”).


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 142 | Méret: 24x16 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 35 MB |