Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Péterffy Gedeon: A mi Istenünk

Isten elől nem térhet ki senki. Régi korok gondolkodói, teológusok vagy bölcselők, ha a vallásról írtak, az első helyre az Istent tették és belőle kiindulva kerestek magyarázatot az ember problémáira. A mai nemzedék szemlélete egészen más! Az emberből kiindulva és az emberen át keresi az Istent. Probléma és kínzó kérdés marad az Isten, mert ő a végtelen és az ember által kimeríthetetlen Titok, de az ember azért sem tud soha kitérni az Isten elől, mert probléma marad önmagának is. Akár a világ magyarázatát, akár az élet értelmét keressük, mindegyre Isten titkával találkozunk.

A mély hit és dogmatikus elvek szilárd talajára épült középkor világa zárt és biztos rendbe állította az embert, ahol megtalálhatta a maga helyét. Az újkorban ez a zárt világrend felbomlott és az emberek öntudatában hordozott egységes világkép összetört. Új világok nyíltak meg mindenfelől a természet és szellem világában. Az embert elkábította a végtelenség és határtalan felszabadulás érzete, mégis öntudatos pillanataiban saját kicsinységének és elhagyatottságának tudatára is ráébredt. Bizonytalanná vált a léte, és azóta a megsemmisüléstől való szorongó félelem kíséri és üldözi. A legmélyebb és leggazdagabb lelkeket ejti meg gyakran ez a reménytelen kielégületlenség, kimondhatatlan szomorúság és elviselhetetlen unalom érzése. Az Istentől távol járó ember magára maradt és minduntalan feltör lelkéből a magányosság síró panasza.

A mi üzenetünk, hogy él az Isten. Feladatunk, hogy – bár sok ember szívében meghalt – életre keltsük és a lelkekben mint az új élet fényes és melegítő napja keljen fel ő. Az Istenről gondolkodó, utána sóvárgó ember mindig azt akarta, hogy az ő lelkében éljen Isten, hogy Isten az övé legyen. A közösség fia sem kereshet mást, mint hogy megtalálja azt az Istent, aki mindenkié, aki a mi Istenünk.

A hitvédelemnek és hithirdetésnek mindig ez volt a célja, de ennek az állandóan időszerű és örök feladatnak megvannak a mai korhoz szabott nehézségei és útjai. A könyv a mi Istenünkről fog szólni, de számot vet azzal is, hogy az individualizmus évtizedei nem múltak el nyomtalanul az ember lelkén.

A könyv nem akarja kimeríteni a teljes Isten-tant, amit a teológia alkotott. Tartalomban nem is nyújt újat, mindössze néhány gondolatból, az élet által felvetett problémából indul el. Csupán a nézőpontok időszerű kiválasztása, a kérdések elevensége biztosítja azt, hogy amit Istenről mond, újszerű legyen annak, akiben ezek a problémák élnek. Az istenhit gazdag tartalmából is csak egyes meglátásokat emel ki.

A könyv fejezetei:
A mi Istenünk
Ki a mi Istenünk?
Az élő Isten
A szabadító Isten
Isten titka
Isten arca
Isten keze
Isten szíve
Az Isten fiatal
Az én Istenem


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 130, [1] | Méret: 20x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Szerző kiadása | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |