Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Hunya Dániel (szerk.): Papi Lelkiség, 1944/47., 3. szám

1941-ben új kiadvány indult el Magyarországon, homlokán e két szóval: Papi Lelkiség. Emberi szemmel nézve vakmerő vállalkozás volt. A második világháború már javában dúlt, és az anyagi gondok egyre fokozódtak hazánkban is. A jövő is bizonytalanná vált. Másutt inkább csökkentették a hasonló kiadványok számát – Magyarországon pedig a szegedi egyházmegyeközi szeminárium lelkiatyja, P. Hunya úgy látta, hogy Isten akarata és a magyar papság lelki haszna sürgeti a kiadványnak elindítását.

Hunya Dániel látta, hogy az Egyház élete nagy lelki megújulás felé halad, és azt akarta, hogy a magyar katolicizmus és a magyar papság se maradjon el ettől a fejlődéstől. A papoknak is szükségük van egy lelkiatya szerető gondoskodására. Mintha csak megérezte volna, hogy közel az óra, amikor a „világ fejedelme” könyörtelen harcot fog indítani a magyar papság ellen, hogy megfossza őket a szeretettől, és gyűlölettel vegye körül őket, hogy pártokra szakadjanak és szétszóródjanak. Mintegy előre telíteni akarta a magyar papságot azzal a szeretettel, azzal a békességgel és egységgel, amelyet Jézus adott nekünk, amit a világ nem tud elvenni tőlünk. Talán nem vakmerő túlzás azt mondani, hogy olyan volt hazánk papjai életében a Papi Lelkiség kiadvány sorozata, mint az apostolok életében Jézus búcsúbeszéde az utolsó vacsorán, a szenvedés, a nagypéntek előtt. 1947 decemberében jelent meg a Papi Lelkiség utolsó száma, mert 1948 tavaszán már megkezdődött a katolikus nyomdák államosítása, a katolikus könyvek, kiadványok betiltása, az elfogatás, a kínszenvedés, a kálvária.

A sorozatnak 18 kötete jelent meg. Eleinte negyedévenként, az iskolaévet követve, a háború végén kimaradásokkal. Ez a kötet a sorozat 1944/47-es évben megjelent harmadik (összesítve tizenötödik) száma. A kiadványok rovatai: 1. Lelki élet; 2. Jópásztori szellem; 3. Önképzés; 4. Egység; 5. Confiteor; 6. Liturgia; 7. Szerzetespap; 8. Magyar népünk papja; 9 Világiak a papokért; 10. Szeminárium; 11. Irodalom; 12. Dolgozatok.

A kiadvány főtárgya a papi jellem küzdelmei. Tartalma:
Jellemnevelés és örökléstan
Feszültségek megoldása a papi lelkekben
Vianney Szent János küzdő lelkisége

Lelki élet (Bepillantások a jellembe; Halálunk értékesítése; Isten arca)

Jópásztori szellem (Apor püspök; A pásztor és nyáj közös küzdelme; Ahogy egy lelkészség indul)

Önképzés (Írás és jellem; Grafológizálás; Pasztorális aszketika)

Egység (Kegyelmi egység; A papi összetartás és lelkiség nagy oszlopa. IV. rész)

Confiteor (A káplán; A plébános és káplán viszonya)

Liturgia (A pap és a nagyböjt; Papi lelkülettel az oltárnál)

Szerzetespap (Nagy vállalkozók az Áldozat körül. II. rész; A dominikánus lelkiség. II. rész)

Magyar népünk papja (Nyílt levél Páter Ernőhöz; Magyar jellem és lelkiség)

Kispapegység (A kétarcú kispap; Szent Benedek műve a ma sodrában; Lelkiség, Önképzés; Apostoli élet; Életünk)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1947 | Oldalszám: 182 | Méret: 25x18 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Sorozat: Papi Lelkiség | Nyelv: magyar | Fájl méret: 10 MB |