Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Hunya Dániel (szerk.): Papi Lelkiség, 1941/42., 2. szám

1941-ben új kiadvány indult el Magyarországon, homlokán e két szóval: Papi Lelkiség. Emberi szemmel nézve vakmerő vállalkozás volt. A második világháború már javában dúlt, és az anyagi gondok egyre fokozódtak hazánkban is. A jövő is bizonytalanná vált. Másutt inkább csökkentették a hasonló kiadványok számát – Magyarországon pedig a szegedi egyházmegyeközi szeminárium lelkiatyja, P. Hunya úgy látta, hogy Isten akarata és a magyar papság lelki haszna sürgeti a kiadványnak elindítását.

Hunya Dániel látta, hogy az Egyház élete nagy lelki megújulás felé halad, és azt akarta, hogy a magyar katolicizmus és a magyar papság se maradjon el ettől a fejlődéstől. A papoknak is szükségük van egy lelkiatya szerető gondoskodására. Mintha csak megérezte volna, hogy közel az óra, amikor a „világ fejedelme” könyörtelen harcot fog indítani a magyar papság ellen, hogy megfossza őket a szeretettől, és gyűlölettel vegye körül őket, hogy pártokra szakadjanak és szétszóródjanak. Mintegy előre telíteni akarta a magyar papságot azzal a szeretettel, azzal a békességgel és egységgel, amelyet Jézus adott nekünk, amit a világ nem tud elvenni tőlünk. Talán nem vakmerő túlzás azt mondani, hogy olyan volt hazánk papjai életében a Papi Lelkiség kiadvány sorozata, mint az apostolok életében Jézus búcsúbeszéde az utolsó vacsorán, a szenvedés, a nagypéntek előtt. 1947 decemberében jelent meg a Papi Lelkiség utolsó száma, mert 1948 tavaszán már megkezdődött a katolikus nyomdák államosítása, a katolikus könyvek, kiadványok betiltása, az elfogatás, a kínszenvedés, a kálvária.

A sorozatnak 18 kötete jelent meg. Eleinte negyedévenként, az iskolaévet követve, a háború végén kimaradásokkal. Ez a kötet a sorozat második száma, mely az 1941/42-es évben jelent meg. A kiadványok rovatai: 1. Lelki élet; 2. Jópásztori szellem; 3. Önképzés; 4. Egység; 5. Confiteor; 6. Liturgia; 7. Szerzetespap; 8. Magyar népünk papja; 9 Világiak a papokért; 10. Szeminárium; 11. Irodalom; 12. Dolgozatok.

Ez a kiadvány főképpen a papi hivatásról szól. Tartalma:

Hivatás
A hivatás-etika alapfogalmai
A papi hivatás
Papok
A Szűzanya hivatása
Szentek hivatástudata és hivatásszeretete

Lelki élet (Karácsony; Pap és áldozat; Istentől Istenig való folyamatosságunk; A pap hite. I. rész; Miért engedelmeskedjünk mi papok?; Hozzászólás a papok engedelmességének problémájához; Don Bosco papi arca; Mint jólnevelt vadászkutya…)

Jópásztori szellem (Papi hivatás és a közjó szolgálata; A plébánosi hivatás; Új középkor küszöbén; A papi hivatás gátlásai az ifjakban; A magyar katolikus pap hivatása másvallásúak felé; Papok – forradalmak)

Önképzés (Pap és a Szentírás; Lelkigyakorlatok és papi továbbképzés; Könyv és lelkiség)

Egység (Papi tömörülésben papi erő; Papi recollectio; Magyar egyházmegyék papjainak tömörülése. Esztergom; A Szent Szív legmélyebb sebe; A legkisebb papi egység területéről: A mi heti megbeszélésünk; A közös Laudes kora reggel; Papi karácsony)

Confiteor (Krisztusi papság; Hivatástudatunk alkatelemei; Nagy kicsiségek; Orosházára; Mutassátok meg! – A nagy föltétel; Lelki részegség és kijózanodás; Kitűnő elmélkedési anyagot)

Liturgia (A papi kórus; Korszerű magyar liturgia)

Szerzetespap (Ami a lényeges a szerzetesi életben. Engedelmesség; A szerzetesi intézmény magyar virágoskertje; A Kármel lelkisége; A mélységből; Pax; Levél)

Magyar népünk papja (A népi vallásosság; A népies papi lelkület ,,Az Úr szántóföldje” című beszédsorozatban; A néppel egyenlő; Világiak teológiája)

Szeminárium (Papi hivatásom forrásainál; Milyennek látom az ideális klerikust?; Nem lettem kommunista; Kispapi tábor Érden; Szemináriumi beszámolók)

Vegyesek (Ezüstmise; Szép papi élet, szép papi halál; Papi ízlés)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1941 | Oldalszám: 216 | Méret: 25x18 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Sorozat: Papi Lelkiség | Nyelv: magyar | Fájl méret: 13 MB |