Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

P. Drouven: Piowói vészkiáltás

A könyv a német lelkiélet és pedagógiai irodalomban óriási szenzáció volt. Serdültebb gyermekeknek szánt, mélyértelmű tanítást tartalmazó gyermekregény. Tartalmánál és művészi feldolgozásánál fogva elsőrangú remekmű. De különösen az az értékes benne, hogy olyan témát tárgyal, amelyet aligha hozott még valaki ilyen finoman és mindenki által élvezhető alakban szőnyegre. Hozzá kell még tennünk, hogy a munka elejétől kezdve végig, való igazság és egy híres, szent élet hírében elhalt lengyelországi papnevelő hátrahagyott irataiból való.
A könyv eseménye egy serdülő gyermeklélek körül mozog. Pompás fiú ez, mindenki szereti és mindenki valósággal angyalnak tartja, még gyóntatói is. Természetes, ő is esendő ember volt, és életében egyszer megbotlott. A hibás öntudat és a még hibásabb álszemérem lezárta ajkait úgy, hogy még a gyóntatószékben sem tudott soha leszámolni ezzel a botlásával. Sőt még a halálos ágyon is baja volt vele. Hittanára látja életét és nemcsak a külső szépet veszi észre, amely kiválóságnak. sőt az életszentség bimbójának tünteti föl az ifjút, hanem Isten kegyelméből mélyebbre látó szeme észreveszi azt a rákos sebet is, amely a szép léleknek redői mögött marta annak az életnek erejét. Páratlanul izgalmas események között jut a hittanár növendéke betegágyához és Isten kegyelméből épp az utolsó pillanatban sikerült megmegentenie a lelkét.
Az egész lélekküzdelem, a gyermek lelkéért való viaskodás finom diszkrécióval van leírva a könyvben. A VI. parancs elleni bűnökről soha egy szót sem ejt az író. Lélekrajza elejétől végig rendkívül finom. Ami pedig a nagyobb érdeme, hogy olyan élénkséggel és párbeszédes és eseménydús anyagszövéssel dolgozta ki munkáját, hogy ez tulajdonképpen mélységes lelkikönyv, egy érdekes regénnyel is felérő, dübörgö cselekményű olvasmány.


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1937 | Oldalszám: 76, [1] | Méret: 20x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |