Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Nemeshegyi Péter: Mit mond nekünk a II. Vatikáni Zsinat?

Korunk nem katolikus hittudósai is a II. vatikáni zsinatot tartják a XX. századi kereszténység történetében a legfontosabb eseménynek. A megfigyelőként részt vevő neves református hittudós, Oscar Cullmann, a zsinat után így nyilatkozott: „Ez a zsinat gyökeres reformot valósított meg a katolikus egyházban. Nem azáltal, hogy valamely katolikus hittételt eltörölt volna - hiszen a katolikus egyház ilyet nem tehet. Nem is azáltal, hogy valamely új hittételt hirdetett volna ki, hiszen ez nem volt a zsinat szándékában. A zsinat azáltal reformált, hogy súlypontáthelyezést valósított meg az egyházban.”
A kötet elemző írásai:
1. Összpontosítás a kereszténység lényegére
2. A Szentírás-központú katolicizmus
3. Közösségi, érthető, élményszerű liturgia
4. Az egyház Isten vándorló népe
5. A testületiség elvét megvalósító egyház
6. A helyi egyház fontossága és az inkulturáció
7. Minden keresztény hivatott az életszentségre
8. Minden embernek csodálatos a méltósága
9. Minden keresztény egysége felé
10. Más vallásúak tisztelete
11. Megnyílás a mai világ irányába
12. Az egyházban a szegényeké az elsőbbség
13. A vallásszabaság joga
14. Egység a sokféleségben
15. Állandó reform szükségessége az egyházban


A könyv metaadatai
| ISBN: 963 8004 86 x | Megjelenés éve: 1996 | Oldalszám: 79 | Méret: 19x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |