Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Megyesi Schwartz Antal: Szűz Mária élete

Szent János így ír: ,,És nagy jel tűnék fel az égen: egy asszony, akinek öltözete volt a nap, és lába alatt a hold és fején tizenkét csillagból álló korona…” Tehát egy asszony lesz az Úr segítőtársa terve végrehajtásaiban. Egy Asszony fogja megsegíteni az embereket, hogy megtalálják a mennybe vezető utat, és tudjanak felemelkedni a földről az örök boldogságba. Ki ez az Asszony? Sok szentírásmagyarázó az Isten Egyházára ismer benne, mely szüntelenül, a világ végezetéig magában foganja és megszüli Isten kiválasztottjait, akik arra vannak hivatva, hogy betöltsék a mennyországnak azt az űrjét, melyet a kárhozatba vetett hűtlen angyalok maguk után hagytak. Mások ellenben a „nagy jel”-en Szűz Máriát értik. Az ö segítségével hajtotta végre az Úristen a megtestesülés legnagyobb csodáját, mely az emberiségnek a mennyek kapuját megnyitotta. A két magyarázat nem zárja ki, hanem kiegészíti egymást. Az Egyház Krisztus misztikus testét nemzi, azaz a kiválasztottak egyetemét, – Szűz Mária pedig Krisztust, az embert szülte. Márpedig Krisztus szent embersége nélkül misztikus teste sem léteznék. A „nagy jel” tehát elsősorban Szűz Máriára értendő, másodsorban pedig az Egyházra. Ezzel a nagyszerű jelenséggel tette az Úr teljessé Lucifer és csatlósai szégyenét: egy gyenge, alázatos asszony fogja helyreállítani a kárt, melyet ők büszkeségükben Isten tervén ejteni merészkedtek.

A könyv Szűz Mária életét mutatja be a következő fejezetekben:
1. Szűz Mária helye és jelentősége a mindenség isteni tervében
2. Szűz Mária emberi eredete
3. Szeplőtelen fogantatás
4. Szűz Mária gyermekkora
5. Szüzességi fogadalom és eljegyzés
6. Szent József
7. Az angyali üdvözlet
8. Szűz Mária párbeszéde az Arkangyallal
9. Emmánuel
10. A megtestesülés hatása Szűz Mária lelkére
11. Sarlós Boldogasszony
12. Magnificat
13. Megpróbáltatások
14. Karácsony
15. Csodalatos Anya
16. Az isteni Kisded bemutatása a templomban
17. A napkeleti Bölcsek
18. Menekülés
19. Egyiptom
20. Názáret
21. Zarándoklat
22. Két szomorú názáreti esemény
23. „Az én országom nem e világból való”
24. Kána
25. „Ki az én anyám?”
26. Szűz Mláiria földi boldogsága
27. „Íme felmegyünk Jeruzsálembe…”
28. A kereszt útján
29. A kereszt alatt
30. Szűz Mária húsvétja
31. Szűz Mária pünkösdje
32. Szűz Mária utolsó életévei és boldog halála


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1947 | Oldalszám: 116 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |