Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Kosztolányi István: Így szeretett az Isten… Újszövetségi bibliai történetek – I. kötet

Ez a könyv szerves folytatása a szerző kétkötetes „Így szólott az Úr” című munkájának, s az újszövetségi bibliai történetek tanításához nyújt segítséget ez is két kötetben (ez abból az első kötet). Ebben is a középiskolákra szóló püspökkari előírás szabta meg a könyv anyagát és annak terjedelmét is. Bőven tartalmazza a történeti könyvek anyagát is, így a tanításnál biztos hátteret ad a hitoktató részére.

A könyv beosztása a következő. Először tartalmazza a szentírási szöveget a Vulgáta nyomán a legszükségesebb magyarázatokkal. Mindig jelzi, hogy a szentírási szöveg melyik könyvből való s itt sehol sincs saját hozzáfűzött szó, még összekötőnek sem. Ezután következik a Tanítás kifejtése és a gyakorlati Alkalmazás. Az imában pedig legtöbbször az Újszövetség tanítókönyveiből ad részleteket, hogy a Szentírás szavai által fokozódjék az áhítatunk és így nagyobb hatással tudjuk közölni az Isten igéjét a növendékekkel.

Ahol lehetett, a könyv bemutatja azokat a helyeket, ahol az Úr Jézus járt és milyen állapotban vannak azok ma. Így biztosítja a történeti folyamatosságot a múlt és a jelen közt. Ahol szükségesnek mutatkozott, ott megtárgyalja azokat a kérdéseket, melyek a tanítással kapcsolatban előfordulhatnak. Ezeknek bizonyos hitvédelmi jellegük van, s esetleg fontos szerepük lehet a hitélet kialakításában. A könyv gazdag képanyagot tartalmaz és számos térképet.

A könyv tartalma:

Bevezetés (1. Az újszövetségi kinyilatkoztatás; 2. Palesztina az Úr Jézus korában)

Jézus Krisztus életének története
Jézus gyermekkora (Kr. e. 5. – Kr. u. 26.) (3. Jézus születésének előkészítése; 4. Jézus születése; 5. Jézus gyermekkora)
Jézus nyilvános működése (6. Előkészület a nyilvános fellépéshez)
II. Az első húsvéttól a második húsvétig (Kr. u. 26–27.) (7. Jézus Judeában s Szamariában; 8. Jézus galileai működése)
III. A második húsvéttól a harmadik húsvétig (Kr. u. 27–28.) (9. A harmincnyolc év óta beteg meggyógyítása; 10. Jézus apostolokat választ; 11. A hegyi beszéd; 12. Csodák a hegyi beszéd után; 13. Jézus a hajóról szól a néphez; 14. Jézus működése a példabeszédek elmondása után; 15. Az Oltáriszentség megígérése
IV. A harmadik húsvéttól a negyedik húsvétig (Kr. u. 28–29.) (16. Jézus ígérete Péternek; 17. Jézus a sátoros ünnepekre Jeruzsálembe megy; 18. Jézus a sátoros ünnepeken a templomban tanít; 19. Jézus tanítása a sátoros ünnepek után; 20. A templomszentelés ünnepe; 21. Lázár feltámasztása; 22. Jézus Jerikóban; 23. Jézus ünnepélyesen bevonul Jeruzsálembe; 24. Jézus jövendöl Jeruzsálemről és a világ végéről)
V. Jézus szenvedése és megdicsőülése (25. Az utolsó vacsora; 26. Jézus halála; 27. Jézus megdicsőülése)

Az apostolok cselekedetei (28. A Szentlélek eljövetele; 29. A jeruzsálemi egyház élete; 30. Az Egyház Judeaban és Szamariában; 31. Az antiochiai egyház; 32. Az Egyház a római birodalomban [Szent Pál és a többi apostol működése])


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1944 | Oldalszám: 382, [51 tábla kép] | Méret: 21x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 26 MB |