Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Jámbor László: Kiáltás a mélységből. Kilenced Nagyboldogasszony tiszteletére

A füzet imakilencedet tartalmaz a Nagyboldogasszony tiszteletére.

A második világháború utolsó évében készült, amikor a nemzet a mélységből kiáltott segítségért, hogy Szent István árva népe ne vesszen el. Hisz tudjuk, ha a bajok olyan nagyok, egyedül a Nagyasszonyunk közbenjárására csak a jóságos Isten tud segíteni. A füzet rámutat történelmünk gyászkeretű lapjaira, sok szomorúságban volt már részünk. De rámutat történelmünk nagyjaira is, hogy épüljünk gyönyörű példájukon, és mint ők, úgy tegyünk a jövőben mi is. A történelem az élet tanítómestere. Olvasni, okulni tudunk belőle. Erős a hitünk, ha valami, úgy Isten kegyelméből csak Mária, hazánk Nagyasszonyának lelkes tisztelete, követése menthet meg minket.

Kérjünk, kopogtassunk, zörgessünk, dörömböljünk, azaz imádkozzunk, könyörögjünk, sírjunk, kiáltsunk a mélységből az égig, Nagyasszonyunk trónusáig és ő szószólónk, pártfogónk lesz, Isten megsegít, meghallgat minket. Erre nemcsak a háború idején volt szükség, hanem a mai időkben is – mindig.

A kilenc napi imádság:

I. nap: Szent István (Imádság Szent Istvánhoz; Szent Ágoston imádsága a Boldogságos Szűzhöz; Kinek első Szent Királyunk)

II. nap: Szent László (Imádság Szent Lászlóhoz; Szent Bernát imádsága a Boldogságos Szűzhöz; Boldogasszony Anyánk…)

III. nap: Királyi alkotó példa (Imádság a Boldogságos Szűzhöz; Egek ékessége!…)

IV. nap: Hunyadi János (Szent Efrém imádsága a Boldogságos Szűzhöz; II. Rákóczi Ferenc imádsága; Ó dicsőséges, ó ékességes…)

V. nap: Eszterházy Miklós gróf, nádor (Az Egyház imádsága a Magyarok Nagyasszonyához; Szent Efrém imádsága a Boldogságos Szűzhöz; Pázmány Péter imádsága a világi elöljárókért; Magyar szűz Anyádnak…)

VI. nap: A Mária-kongregációk (Herceg Eszterházy Pál imádsága a Boldogságos Szűzhöz; Fel, Mária tiszta leventecsapatja…)

VII. nap: Az Úrangyala imádsága (Szent Bonaventura imádsága a Boldogságos Szűzhöz; Imádkozzunk békességért!; Nyújtsd ki mennyből…)

VIII. nap: Búcsújáró magyarok (XII. Pius felajánlása Szűz Mária szeplőtelen Szívéhez; Imádkozzunk a haza sorsának jobbrafordulásáért (A magyar püspöki kar, 1921); Angyaloknak Királynéja…)

IX. nap: Magyarország Mária országa (Herceg Eszterházy Pál nádor imádsága a Magyarok Nagyasszonyához; Nagyasszonyunk, hazánk reménye…)


A könyv metaadatai
| Megjelenés éve: 1945 | Oldalszám: 104 | Méret: 14x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: Korda Kiadó | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |